
A városvezetés online fogadóórát tartott november 18-án. A kérdéseket Szentendre hivatalos facebook oldalán indított poszt alatt hozzászólás formájában tehették fel az érdeklődők, a válaszokat is itt olvashatták. Cikkünkben a közérdeklődésre számot tartó témákat emeltük ki.
SZENTENDRÉT ELKERÜLŐ ÚT
„A tízmilliárdos nagyságrendű elkerülő út csak állami beruházás keretében megvalósítható. A projektet a tervezési szakaszban leállította a minisztérium; Szentendre legalább a déli városhatár és a Rózsa utca közti szakasz megvalósítását kezdeményezte.”
A HÉV, A BELVÁROS ÉS AZ INTÉZMÉNYEK KÖZÖTTI KERÉKPÁRÚT
„A projekt a közbeszerzési eljárás indítása előtti szakaszban van. Mivel a megvalósításához az elnyert 245 millió forintot legalább 200 millió forintos önrésszel kellene kiegészítenünk a befizetett helyi adókból, az önkormányzat többlet-támogatási kérelemmel fordult a pályázat kiírójához.”
11-ES FŐÚT MELLETTI MOLINÓK, A MEGENGEDETT SEBESSÉGET TÚLLÉPŐK FIGYELMEZTETÉSE
„A molinókon elsősorban a városi, kulturális eseményeket népszerűsítjük. Javaslatát köszönjük! A megvalósításra már tettünk kísérleteket, lásd: Teátrum télen-nyáron. Forgalmi szabályozásra ezeket a felületeket nem tartjuk alkalmasnak, viszont a 11-es főút felújítása eredményeképpen lehetőség nyílik majd korszerű, sebességmérő eszközök telepítésére is.”
CSŐTÖRÉSEK UTÁNI ÚTHELYREÁLLÍTÁS
„A DMRV-vel több ízben is egyeztettünk a kérdésben, akik arról tájékoztatták az önkormányzatot, hogy ezt a vízvezeték munkagödreinél alkalmazandó természetes tömörödéshez szükséges idő indokolja (nem lehet gépi tömörítést végezni). Ennek ellenére keressük azt a megoldást, aminek köszönhetően gyorsítani lehet a folyamaton. Ez a téma is szerepel az elkövetkező hetekben Balogh Zsolttal (DMRV műszaki igazgató) és Nerpel Balázzsal (DMRV újonnan kinevezett szentendrei kirendeltségvezető) lefolytatandó tárgyaláson.”
SZENTENDREIEK PARKOLÁSA
„Jelenleg nem tervezünk a parkolási kedvezményekkel kapcsolatban változást bevezetni. A kedvezmények továbbra is érvényben vannak. Mivel a Kormány 2020-ban elvonta a súlyadót az önkormányzatoktól, nem rendelkezünk a gépjármű tulajdonosok frissített adataival, tehát nem csak a befizetésektől, de az adatbázistól is elestek az önkormányzatok. Kérjük ezért a gépjármű-tulajdonosokat, hogy ha változás történik (eladják régi, vagy vásárolnak új gépjárművet), akkor azt jelentsék be az ügyfélszolgálaton keresztül az önkormányzatnak! Azoknak a gépjármű tulajdonosoknak, akiknek nem változtak az adataik, nincs további teendőjük.”
PÜSPÖKMAJOR ÁSZOK-LIGET UTCAI RÉSZ FEJLESZTÉSE
„2012-ben a beruházó és az önkormányzat olyan szerződést kötött, mely szerint az út- és közműhálózat kialakítása a mindenkori telektulajdonosok kötelezettsége. Erről a jelenlegi telektulajdonosokat is tájékoztattuk.”
A PÜSPÖKMAJOR LAKÓTELEP MELLETTI KÜLTERÜLET
„Az önkormányzat tulajdonában lévő 2,7 hektáros területen fűszer- és gyógynövénykert, valamint azt kiszolgáló közösségi tér kialakítását indította el a Képviselő-testület. A magántulajdonban lévő külterületek továbbra is mezőgazdasági övezetben maradnak.
TEGEZ UTCA BŐVÍTÉSE ÉS KÖZVILÁGÍTÁSA | BARACKOS ÉS CSERESZNYÉS ÚT VÉGÉNEK BURKOLÁSA
„A közvilágítást lehetőség szerint, szakaszosan bővítjük és megkezdtük az üdülőövezet csatornázására irányuló egyeztetéseket az illetékes minisztériummal. Ezek után kezdhető meg a terület közvilágításának és úthálózatának fejlesztése.”
BELVÁROSI ÖNKORMÁNYZATI BÉRLAKÁSOK
„Most kerül kialakításra a város hosszútávú vagyongazdálkodási koncepciója. A testület első fordulóban tárgyalta. A lakossági véleményezésre hamarosan a honlapon is lehetőség nyílik. A végleges koncepció elfogadása jövő év elején várható.”
KONZULTÁCIÓS KAPCSOLAT A VÁROSBAN ÉLŐ NAGYADÓZÓKKAL, MTA KÖZTESTÜLETI TAGOKKAL…
„Alkalmi egyeztetések sorozatosan folynak egy-egy konkrét témában az Ön által felsorolt személyekkel. Örömmel vesszük ilyen személyek ajánlását a kapcsolatépítés szempontjából.”
TÜV PRÓBAÉGETÉSEK
„A TÜV tájékoztatása alapján tervezik egy füstszűrő berendezés telepítését, azonban az anyagvizsgálatok egy részénél technológiai okok miatt továbbra is megmarad a kültéri tesztelés.”
IZBÉGI SPORTPÁLYA
„A sportpálya szerződésének lejárta után, Képviselő-testületi döntés alapján pályázatot írtunk ki. A sportpálya hasznosításával kapcsolatban továbbra is nyilvános lesz minden döntés.”
EGYEZTETÉS A SPROTSZERVEZETEK VEZETŐIVEL
„Ahogy eddig is, továbbra is bármikor van lehetőség időpontot kérni fogadóórára a polgármesteri titkárságon.”
RÉGI SPORTSZERVEZETEK ÉS A V8
„Több régi sportszervezettel is szerződésben áll jelenleg az uszoda. A szerződések és sávelosztások az egyesületekkel történt előzetes egyeztetés alapján került kidolgozásra és elfogadásra. Minden szezonban ez alapján jelentkezhetnek az egyesületek és köthetnek szerződést az uszodával.
A világos és egyértelmű szempontrendszer pont az urambátyám rendszer felszámolásáért került kidolgozásra az egyesületekkel közösen. Volt személyes megbeszélés a polgármester és az egyesületek képviselői között. A szerződések megkötése és a sávok kiosztása továbbra is az uszodavezető kompetenciájába tartozik.”
VADKÁR SZENTENDRE BELTERÜLETÉN
„December 1-től az önkormányzat bővíti a vadászok létszámát.”
(Az online fogadóórán feltett kérdéseket és az arra adott válaszokat teljes terjedelmében ITT olvashatja.)