2019. szeptember 19., 10:55

Tisztelt Választópolgárok! Köztársasági Elnök Úr a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választását, míg a Nemzeti Választási Bizottság a nemzetiségi önkormányzati képviselők választását 2019. október 13. napjára, vasárnapra tűzte ki. A választók száma 2014 óta alig több mint ezerrel nőtt. 2019-ben 22 117 szentendrei választópolgár járulhat az urnákhoz az önkormányzati választásokon. 

 

A képviselő-jelöltek és polgármester-jelöltek bejelentésének határideje 2019. szeptember 9-én 16-órakor, míg a kompenzációs listák bejelentésének határideje 2019. szeptember 10-én 16 órakor lezárult.

 

A határidő lejártáig bejelentett, a szükséges számú érvényes ajánlást összegyűjtő jelöltek nyilvántartásba vételéről Szentendre Helyi Választási Bizottsága döntött, mely jelöltek a sorsolás útján kialakított – alábbi – sorrend szerint kerülnek a szavazólapokon feltüntetésre.

 

Polgármester-jelöltek:

 

  1. Verseghi-Nagy Miklós – FIDESZ – Magyar Polgári Szövetség, Kereszténydemokrata Néppárt
  2. Fülöp Zsolt – Társaság az Élhető Szentendréért Egyesület
  3. dr. Filó András – Szentendrei Nemzeti – Konzervatív Kör

 

Képviselő-jelöltek:

 

  1. számú egyéni választókerület:

 

  1. Kanyó Erika – FIDESZ – Magyar Polgári Szövetség, Kereszténydemokrata Néppárt
  2. dr. Filó András – Szentendrei Nemzeti – Konzervatív Kör
  3. Pál Gábor – Társaság az Élhető Szentendréért Egyesület

 

  1. számú egyéni választókerület:

 

  1. Magyar Judit – Társaság az Élhető Szentendréért Egyesület
  2. Kisanyik Márton – Szentendrei Nemzeti – Konzervatív Kör
  3. Boda Anna – FIDESZ – Magyar Polgári Szövetség, Kereszténydemokrata Néppárt

 

  1. számú egyéni választókerület:

 

  1. Drávucz Zsolt – Társaság az Élhető Szentendréért Egyesület
  2. Berkesi Attila – Szentendrei Nemzeti – Konzervatív Kör
  3. Kiss Ádám – FIDESZ – Magyar Polgári Szövetség, Kereszténydemokrata Néppárt

 

  1. számú egyéni választókerület:

 

  1. Kiss Károly Andrásné – FIDESZ – Magyar Polgári Szövetség, Kereszténydemokrata Néppárt
  2. Hernádi Krisztina Nóra – Társaság az Élhető Szentendréért Egyesület

 

  1. számú egyéni választókerület:

 

  1. Gyenes András – Szentendrei Nemzeti – Konzervatív Kör
  2. Szegedi István – Társaság az Élhető Szentendréért Egyesület
  3. Balla Kamilla – FIDESZ – Magyar Polgári Szövetség, Kereszténydemokrata Néppárt

 

  1. számú egyéni választókerület:

 

  1. Zakar Ágnes – FIDESZ – Magyar Polgári Szövetség, Kereszténydemokrata Néppárt
  2. Helyes Imre Mihály – Társaság az Élhető Szentendréért Egyesület
  3. Pánczél Kristóf – Szentendrei Nemzeti – Konzervatív Kör

 

  1. számú egyéni választókerület:

 

  1. Takács-Dúcz Áron – Szentendrei Nemzeti – Konzervatív Kör
  2. Négyessy Katalin – FIDESZ – Magyar Polgári Szövetség, Kereszténydemokrata Néppárt
  3. Szűcs Katalin – Társaság az Élhető Szentendréért Egyesület

 

  1. számú egyéni választókerület:

 

  1. Móricz János – FIDESZ – Magyar Polgári Szövetség, Kereszténydemokrata Néppárt
  2. Pilis Dániel – Társaság az Élhető Szentendréért Egyesület
  3. Balogh Gábor – Szentendrei Nemzeti – Konzervatív Kör

 

  1. számú egyéni választókerület:

 

  1. Lang András – Társaság az Élhető Szentendréért Egyesület
  2. Holló István – Szentendrei Nemzeti – Konzervatív Kör
  3. Sólyomné Gyürk Dorottya – FIDESZ – Magyar Polgári Szövetség, Kereszténydemokrata Néppárt

 

  1. számú egyéni választókerület:

 

  1. Dr. Almási Csilla – Társaság az Élhető Szentendréért Egyesület
  2. Laárné Szaniszló Éva – FIDESZ – Magyar Polgári Szövetség, Kereszténydemokrata Néppárt
  3. Vörös Edwárd – Szentendrei Nemzeti – Konzervatív Kör

 

Nemzetiségi önkormányzati képviselő-jelöltek:

 

Bolgár nemzetiség:

 

  1. Porkoláb Sándor – Magyarországi Bolgárok Egyesülete
  2. Ullmann Katalin – Magyarországi Bolgárok Egyesülete
  3. Dr. Marinova Ilieva Ruzsa – Magyarországi Bolgárok Egyesülete

 

Görög nemzetiség:

 

  1. Sommer Julianna – Hellász Görög-Magyar Kulturális Közhasznú Egyesület
  2. Arvanitidu Sztamatula – Hellász Görög-Magyar Kulturális Közhasznú Egyesület
  3. Tzortzoglou Teodóra Borbála – Magyar-Görög Tudományos és Kulturális Üzleti Tanács
  4. Tzortzoglou Zoé Róza – Magyar-Görög Tudományos és Kulturális Üzleti Tanács
  5. Furcsa Gábor – Hellász Görög-Magyar Kulturális Közhasznú Egyesület
  6. Tzortzoglou Georgios – Magyar-Görög Tudományos és Kulturális Üzleti Tanács

 

Horvát nemzetiség:

 

  1. Valentin István – Magyarországi Horvátok Szövetsége
  2. Heintz-Valentin Éva – Magyarországi Horvátok Szövetsége
  3. Benkovits György – Magyarországi Horvátok Szövetsége
  4. Szautner Katalin – Magyarországi Horvátok Szövetsége
  5. Valentin Brigitta – Magyarországi Horvátok Szövetsége

 

Lengyel nemzetiség:

 

  1. Dukay Barnabás Mihály – Magyarországi Bem József Lengyel Kulturális Egyesület
  2. Halper Dávid – Magyarországi Bem József Lengyel Kulturális Egyesület
  3. Marikné Pulka Malgorzata – Magyarországi Lengyel Katolikusok Szent Adalbert Egyesülete

 

Roma nemzetiség:

 

  1. Német Rajmund – Cigány Önkormányzatok és Roma Civil Szervezetek Érdekvédelmi Egyesülete
  2. Németh Patrik – Cigány Önkormányzatok és Roma Civil Szervezetek Érdekvédelmi Egyesülete
  3. Németh Zsolt – Cigány Önkormányzatok és Roma Civil Szervezetek Érdekvédelmi Egyesülete
  4. Német Vince – Cigány Önkormányzatok és Roma Civil Szervezetek Érdekvédelmi Egyesülete
  5. Német Roland – Cigány Önkormányzatok és Roma Civil Szervezetek Érdekvédelmi Egyesülete

 

Román nemzetiség:

 

  1. Karácsony Sándor – Méhkeréki Románok Egyesülete
  2. Magyarné Braunsteiner Márta – Méhkeréki Románok Egyesülete
  3. Vaskóné Pántya Júlia – Méhkeréki Románok Egyesülete

 

Szerb nemzetiség:

 

  1. Margaritovits Milenkó – Srpski Forum Egyesület
  2. Nikolits György – Srpski Forum Egyesület
  3. Sztankovics Nándor – Srpski Forum Egyesület

 

Szlovák nemzetiség:

 

  1. Hortobágyi Istvánné – Pilisi Szlovákok Egyesülete és Regionális Kulturális Központja
  2. Vanyák Gábor Ferenc – Pilisi Szlovákok Egyesülete és Regionális Kulturális Központja
  3. Margaritovitsné Fenyvesi Margit – Pilisi Szlovákok Egyesülete és Regionális Kulturális Központja

 

 

A választások kapcsán szeretném felhívni figyelmüket néhány fontosabb tudnivalóra.

 

I.

A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásán választójoggal rendelkezik

– minden, Magyarország területén lakcímmel rendelkező nagykorú magyar állampolgár,

– az Európai Unió más tagállamának magyarországi lakóhellyel rendelkező, nagykorú állampolgára, valamint a

– Magyarországon menekültként, bevándoroltként, letelepedettként elismert minden nagykorú személy.

 

A nemzetiségi önkormányzati képviselők választásán választójoggal rendelkezik az önkormányzati választásokon választójoggal rendelkező minden nagykorú magyar állampolgár, amennyiben a választást megelőzően nemzetiségi választópolgárként regisztráltatta magát az adott nemzetiség névjegyzékébe.

 

Nem rendelkezik választójoggal az, akit bűncselekmény elkövetése vagy belátási képességének korlátozottsága miatt a bíróság a választójogból kizárt.

Nem választható az Európai Unió más tagállamának magyarországi lakóhellyel rendelkező állampolgára, ha az állampolgársága szerinti állam jogszabálya, bírósági vagy hatósági döntése alapján hazájában kizárták e jog gyakorlásából.

Nem választható, aki jogerős ítélet alapján szabadságvesztés büntetését tölti vagy büntetőeljárásban elrendelt intézeti kényszergyógykezelés alatt áll.

 

Azt a választópolgárt, aki legkésőbb 2019. augusztus 7-én a szavazóköri névjegyzékben szerepelt, a Nemzeti Választási Iroda 2019. augusztus 23. napjáig értesítő megküldésével tájékoztatta a szavazóköri névjegyzékbe vételről.

A helyi választási iroda küldi ki a választási értesítőt azon választópolgár részére, aki 2019. augusztus 7. napja után kerül a szavazóköri névjegyzékbe.

Aki nem kapta meg az értesítőt vagy azt elvesztette, a helyi választási irodától új értesítőt igényelhet.

Az értesítő nem feltétele a választáson való részvételnek, azonban minden, a választással kapcsolatos fontos információt tartalmaz, így különösen az adott választópolgár adatait, a választás napját, illetve azt, hogy hol, melyik szavazókörben adhatja le a választópolgár a szavazatát.

 

II.

A választási eljárásról szóló törvény értelmében az alábbi, központi névjegyzékkel kapcsolatos kérelmek benyújtására van lehetőség.

 

A választópolgár kérheti

  1. a) nemzetiséghez tartozásának
  2. b) szavazási segítség iránti igényének,
  3. c) személyes adatai kiadása megtiltásának bejegyzését a központi névjegyzékbe, illetve a bejegyzés törlését.

 

  1. a) nemzetiséghez tartozás

 

Amennyiben a magyarországi lakcímmel rendelkező magyar állampolgár valamely Magyarországon honos nemzetiséghez (bolgár, görög, horvát, lengyel, német, örmény, roma, román, ruszin, szerb, szlovák, szlovén, ukrán) tartozónak vallja magát, kérheti nemzetiségi választópolgárként történő nyilvántartásba vételét, így részt vehet az adott nemzetiség önkormányzati választásán.

A választópolgár azon településen szerepelhet a szavazóköri névjegyzékben nemzetiségi választópolgárként, ahol a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásának szavazóköri névjegyzékében szerepel.

A nemzetiségi választópolgárként történő nyilvántartásba vétel igénylésének határideje – a 2019. október 13-i nemzetiségi választás vonatkozásában – 2019. szeptember 27-én lejárt.

A korábban benyújtott nemzetiségi regisztráció minden választásra, így erre a nemzetiségi választásra is kiterjed.

Amennyiben a választópolgár szeretné korábbi regisztrációját visszavonni, 2019. október 11. (péntek) 16.00 óráig kérheti annak törlését a névjegyzékből.

 

  1. b) szavazási segítség iránti igény

 

A fogyatékossággal élő választópolgár kérheti, hogy választójoga gyakorlásának segítésére

  • a szavazólap önálló kitöltéséhez Braille-írásos sablont kapjon a szavazás napján (legkésőbb 2019. október 4. (péntek) 16.00 óráig igényelhető)
  • akadálymentesített szavazóhelyiségben szavazhasson (legkésőbb 2019. október 9. (szerda) 16.00 óráig igényelhető)

 

  1. c) személyes adatai kiadásának megtiltása

 

A jelölő szervezetek kérhetik, hogy a választási kampány céljára a választópolgárok nevét és lakcímét a választási iroda adja át részükre. Ha Ön nem szeretné, hogy a személyes adatai választási kampány célokra átadásra kerüljenek, az adatkiadást erre irányuló kérelem kitöltésével és benyújtásával megtilthatja.

 

III.

Fenti kérelmeken kívül lehetőség van a szavazóköri névjegyzékhez kapcsolódóan átjelentkezési illetve mozgóurna iránti kérelmet is benyújtani.

 

  1. a) Szavazás az állandó lakóhely helyett, a bejelentett tartózkodási helyen (átjelentkezés)

 

Átjelentkezésre irányuló kérelmet CSAK az a választópolgár nyújthat be, aki – a központi lakcímnyilvántartás adatai szerint – az állandó lakóhelye mellett legalább 2019. június 26-a óta bejegyzett érvényes tartózkodási hellyel is rendelkezik, és tartózkodási helyének érvényessége legalább 2019. október 13-ig tart.

A választás kitűzésekor mindenki az állandó lakóhelye szerinti szavazóköri névjegyzékben szerepel.

Ha a választópolgár legalább 2019. június 26. napjától érvényes tartózkodási hellyel is rendelkezik, akkor tehát lehetősége van arra, hogy átjelentkezzen a tartózkodási helye szerinti szavazókörbe. Ebben az esetben a tartózkodási helye szerinti jelöltekre szavazhat.

 

Ha a választópolgár a választás napján nem tartózkodik azon a településen, amelynek névjegyzékében szerepel, akkor sem más településen, sem külföldön nem tudja szavazatát leadni.

 

Az átjelentkezésre irányuló kérelemnek legkésőbb 2019. október 9. (szerda) 16.00 óráig kell megérkeznie a helyi választási irodához.

 

Ha az átjelentkezési kérelem benyújtását követően a választópolgár mégis az állandó lakóhelye szerinti szavazóhelyiségben szeretne szavazni, lehetősége van, hogy – levélben vagy elektronikus úton elektronikus azonosítás nélkül – 2019. október 9. (szerda) 16.00 óráig; továbbá – személyesen vagy elektronikus úton elektronikus azonosítással – 2019. október 11. (péntek) 16.00 óráig visszavonja kérelmét.

 

  1. b) Szavazás mozgóurnával

 

Aki egészségi állapota, fogyatékossága, illetve fogvatartása miatt a szavazás napján nem tud megjelenni a szavazóhelyiségben, mozgóurna iránti kérelmet nyújthat be.

 

A mozgóurna iránti kérelem az alábbiak szerint nyújtható be:

 

Elektronikus úton

elektronikus azonosítás nélkül 2019. október 9. (szerda) 16.00 óráig,

elektronikus azonosítással a szavazás napján, 2019. október 13. (vasárnap) 12.00 óráig.

 

Személyesen

  1. október 11. (péntek) 16.00 óráig

 

Postai úton megküldött levélben

  1. október 9. (szerda) 16.00 óráig

(a levélnek ezen időpontig meg kell érkeznie a választási irodához)

 

Írásbeli meghatalmazással rendelkező MEGHATALMAZOTT útján

  1. október 11. (péntek) 16.00 óráig a helyi választási irodához,
  2. október 13. (vasárnap) 12.00 óráig a szavazatszámláló bizottsághoz

 

Írásbeli meghatalmazással nem rendelkező KÉZBESÍTŐ (futár, hozzátartozó, egyéb személy) útján beküldött levélben

  1. október 9. (szerda) 16.00 óráig a helyi választási irodához,
  2. október 13. (vasárnap) 12.00 óráig a szavazatszámláló bizottsághoz

 

A kérelemnek tartalmaznia kell a kérelmező nevét, születési nevét, születési helyét, személyi azonosítóját, a mozgóurna-igénylés okát, valamint, ha nem a lakcímére kéri, akkor azt a – szintén a szavazókör illetékességi területén lévő – pontos címet is, ahova a mozgóurna kivitelét kéri.

 

A kérelmet 2019. október 11. (péntek) 16.00 óráig lehet visszavonni.

 

IV.

A fenti kérelmek benyújthatók:

  • személyesen a lakóhelye vagy bejelentett tartózkodási helye szerinti helyi választási irodában,
  • levélben a lakóhelye szerinti helyi választási irodához címezve,
  • online a valasztas.hu honlapon keresztül.

 

A kérelemnyomtatványok elérhetők a www.szentendre.hu honlapon a „Városháza”/„Választások” /„Helyi önkormányzati választás 2019.” menüpont alatt, valamint a www.valasztas.hu címen is.

 

 

  1. Az alábbiakban szeretném felhívni figyelmüket a szavazás menetével kapcsolatos tudnivalókra.

 

A választás napján, 2019. október 13-án 6:00 órától 19:00 óráig van lehetőségük a választópolgároknak az urnákhoz járulni. Szavazni kizárólag személyesen lehet a választópolgár lakcímkártyán feltüntetett lakóhelye, vagy ha 2019. október 9-én 16 óráig átjelentkezett, akkor a lakcímkártyán feltüntetett tartózkodási helye szerinti szavazókörben.

 

A szavazóhelyiségben kizárólag az a választópolgár szavazhat, aki a szavazóköri névjegyzéken szerepel. A választópolgároknak a szavazókörben – azonosításuk céljából – személyazonosságukat, ÉS személyi azonosítójukat vagy ennek hiányában lakcímüket igazolni kell.

 

Ehhez feltétlenül vigyék magukkal a

a.) lakcímigazolványt és személyazonosító igazolványt vagy

útlevelet vagy

vezetői engedélyt vagy

b.) lakcímet vagy személyi azonosítót tartalmazó személyazonosító igazolványt (régi típusú, könyv alakú személyi igazolvány).

 

Szavazás a szavazókörökben:

 

A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán – ha nem regisztrált a nemzetiségi választásra – az alábbi három különböző típusú szavazólapon adhatja le szavazatait a választópolgár:

– polgármesterjelölteket tartalmazó szavazólap

– egyéni választókerületi képviselőjelölteket tartalmazó szavazólap

– megyei listákat tartalmazó szavazólap (Pest Megye Önkormányzata közgyűlése tagjainak megválasztásához)

 

Érvényesen csak egy polgármesterre, egy egyéni választókerületi képviselőjelöltre és egy megyei listára lehet szavazni.

 

Érvényesen szavazni csak a hivatalos szavazólapon szereplő jelölt vagy lista neve melletti körben elhelyezett, tollal írt, két, egymást metsző vonallal lehet. A választópolgár saját tollát is használhatja szavazata leadásához.

 

Ha egy jelölt vagy lista melletti körben sincs két egymást metsző vonal, vagy több körben is van két egymást metsző vonal, a szavazólap érvénytelen.

 

Ha a választópolgár a nemzetiségi választásra is regisztrált, akkor a fenti három szavazólapon kívül további egy, kettő, vagy három, alább részletezett, különböző típusú nemzetiségi szavazólapot kap, attól függően, hogy az adott nemzetiség hol állított jelöltet:

települési nemzetiségi képviselőjelölteket tartalmazó szavazólap (a helyi nemzetiségi önkormányzati képviselők megválasztásához)

megyei nemzetiségi listákat tartalmazó szavazólap (a Pest megyei nemzetiségi önkormányzati képviselők megválasztáshoz)

országos nemzetiségi listákat tartalmazó szavazólap (az országos nemzetiségi önkormányzati képviselők megválasztáshoz)

 

Idén a nemzetiségi választás nem külön szavazókörben lesz, hanem a lakóhelye (vagy átjelentkezés esetén a tartózkodási helye) szerinti szavazókörben adhatja le szavazatát az, akit nemzetiségi választópolgárként nyilvántartásba vettek.

 

Míg a polgármesteri, egyéni választókerületi és megyei közgyűlési szavazólapok fehér színűek, a nemzetiségi szavazólapok zöld színűek lesznek, és kitöltés után azokat egy zöld színű borítékba kell majd zárni és így kell bedobni az urnába. Fontos, hogy az adott nemzetiség megnevezésével ellátott borítékot a választópolgár zárja le, mert a szavazatai csak ebben az esetben érvényesek!

 

A települési nemzetiségi önkormányzati választáson a roma nemzetiség esetén legfeljebb öt, a többi nemzetiség esetén legfeljebb három jelöltre adhatja le szavazatát a választópolgár.

 

A megyei és országos nemzetiségi önkormányzati szavazólapon szereplő listák közül a választópolgár érvényesen csak egyet választhat.

 

A választással kapcsolatos bármely kérdésben forduljanak bizalommal a Választási Iroda munkatársaihoz:

 

Választási Iroda                                                                    26/785-159

  1. Gerendás Gábor, HVI vezető 26/785-033
  2. Bartha Enikő, HVI vezető-helyettes 26/785-035

 

Szentendre, 2019. szeptember 18.

 

Dr. Gerendás Gábor

jegyző

HVI vezető

 

További, választással kapcsolatos információk: https://szentendre.hu/varoshaza/onkormanyzat/valasztasok/

« 2023. szeptember » loading...
h K s c p s v
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
szo 30

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
szo 30

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.
szo 30

Mozdulj, Szentendre!

szeptember 2. - szeptember 30.