2018. április 24., 18:29
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 6 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Április 27–29. között Szentendre ad otthont az első Orbán György Zongoraversenynek, melyet a Vujicsics Tihamér Zeneiskola szervez. Április 27-én, pénteken 19 órakor Balog József Liszt-díjas zongoraművész ad koncertet a zeneiskolában. A felcsendülő művek között Orbán György és Wolf Péter művei is szerepelnek. Április 28-án, szombaton este 7 órakor a zongoraverseny résztvevőit és szakmai kísérőit a zeneszerzővel való kerekasztal-beszélgetésre várják a Szamos Marcipán Múzeum Cukrászdában. 

A verseny gondolata már régen megfogalmazódott bennünk. Célunk kettős: egyrészt tisztelgés Orbán György Kossuth-díjas zeneszerzőnk előtt, aki mintegy 130 művet írt a gyermekek számára, másrészt hagyományteremtés azzal a céllal, hogy a verseny segítse elő műveinek méltó megszólaltatását és zenei világának népszerűsítését az ifjúság és a zongoratanárok körében. Orbán darabjai mellett a versenyzők játszhatnak Bach, Händel és Scarlatti műveiből is. A megmérettetés iránt igen nagy az érdeklődés: 193 versenyző érkezik hozzánk, nemcsak hazánkból, hanem Németországból és Észtországból is. A nagy létszám miatt a verseny két helyszínen zajlik: a városháza dísztermében és a zeneiskola Oltai Adrienne termében. Április 27-én (pénteken) kezdődik, és 29-én (vasárnap) a délelőtt 11 órakor kezdődő díjkiosztó gála-hangversennyel ér véget. A versenyhez több rendezvény is kapcsolódik: április 27-én 19 órakor hallgathatják meg az érdeklődők Balog József Liszt-díjas zongoraművész hangversenyét a zeneiskola tavaly felújított Bösendorfer zongoráján. A felcsendülő művek között Orbán György és Wolf Péter művei is szerepelnek. Április 28-án (szombaton) este 7 órakor a zongoraverseny résztvevőit és szakmai kísérőit a zeneszerzővel való kerekasztal-beszélgetésre várjuk a szentendrei Szamos Marcipán Múzeum Cukrászdában. A kávéházi beszélgetés az Editio Musica Budapest Zeneműkiadó jóvoltából valósul meg.

A verseny a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósul meg.
Boldogok vagyunk, hogy ezt a versenyt mi rendezzük, ezzel is köszönetet mondhatunk Orbán Györgynek, aki zenéjével utat talált a gyermekek szívéhez.

Vujicsics Tihamér Zeneiskola

Orbán György életútja

Orbán György Marosvásárhelyen született 1947-ben. Tanulmányait a kolozsvári Zeneakadémián végezte. 1979 óta él Magyarországon. Először a Zeneműkiadónál dolgozott zenei szerkesztőként. Több mint negyedszázadon át oktatott zeneszerzést a budapesti Zeneakadémián. A nemzetközi elismertséget kórusművei hozták meg számára. Ma már elképzelhetetlen lenne olyan kórusverseny a világ bármely pontján, ahol az ő művei ne csendülnének fel. Egyik kórusműve kapcsán írja Gyöngyösi Levente zeneszerző, egykori Orbán-tanítvány: „A klasszikus gyökerek (Kodály), valamint a különböző kortárs, jazzes és filmzenés hatások összetéveszthetetlen sajátos elegyet alkotnak, és ez igaz a többi (140!) kórusdarabra is. Az Orbán-kórusműveket ezer közül elsőre fel lehet ismerni.”
Orbán György sokoldalú és termékeny komponista. „Zenéje mindig szellemes – Haydn-i vonás! – ugyanakkor sokszor mélységesen megérinti hallgatóját, vagy éppen katartikus erejű” – írja róla Malina János zenetörténész. Életművében kiemelkedő fontosságúak az oratóriumai. Az énekes és hangszeres zene szintézisét létrehozó műfajban a Bartók és Kodály utáni időszak legjelentősebb alkotásait hozta létre (például: Rorate coeli, Passió magyar nyelven, Requiem). Ezek mellett színpadi művei, szimfonikus zenekari művek (Hegedűverseny), szóló hangszeres darabok, énekhangra írt kompozíciók hangszeres kísérettel, film- és kísérőzenék fémjelzik művészetét. 2002-ben Erkel-díjat, 2014-ben Kossuth-díjat kapott.