2018. október 8., 20:55
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 6 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A magyarok a legjobb úszók! – derült ki az idei Nemzetközi Ifjúsági Sportfesztiválon. A több évtizedes hagyományt folytatva városunk diákcsapata Angliában küzdött meg a testvérvárosok csapataival október első hetében. Asztaliteniszben elsők, fociban második, atlétikában harmadik és úszásban toronymagasan elsők lettek a szentendrei diákok. Összesítésben egyetlen ponttal maradtak le a házigazdáktól, így ezüstéremmel tértek haza.

A meghívók – Godmanchester és Huntingdon – idén 14 éves gyerekeket vártak, akik asztalitenisz, atlétika, foci és úszás versenyeken mérték össze erejüket. A hagyományos versengésen túl a gyerekek ügyességi és problémamegoldó, játékos vetélkedőkön keresztül is ismerkedtek egymással. Az angol házigazdákon kívül pályára léptek még a német (Wertheim) és az olasz (Gubbio) csapatok is.

A magyar csapat tagjai a tornatanárok ajánlásával, illetve velük egyeztetve kerültek kiválasztásra 4 iskolából. A csapattagok (6 lány és 6 fiú) ABC sorrendben: Berényi Zoé Natália, Czifrik Virág, Gergely Johanna, Hajdú Balázs, Hevér Levente, Pitvarosi Jázmin, Solymosi András, Spellenberg Liza Nóra, Szabó Gergő Attila, Szedlák Gellért Vajk, Varga Orsolya Dorottya és Zöld Bálint, kísérőtanárok: Dám Károly és Köck Gábor.

A szervezők egy tó mellett, a Grafham Water Centerben helyezték el a fiatalokat, ahol a szállás mellett sportolási, szabadidős lehetőség is volt. A versenyeket a helyi iskolák tornatermeiben, pályáin rendezték helyi gyereksegítők bevonásával, így a mieink egy kicsit az ottani iskolai életbe is bepillantást nyertek. Kiemelkedő program volt az ebéd a többszáz éves városházán, illetve látogatás a városi tornacsarnokba, ahol olimpikonok is edzenek.

Eredmények: asztaliteniszben elsők lettünk, fociban második, atlétikában harmadik, és úszásban toronymagasan elsők. Összesítésben egyetlen ponttal maradtunk le a házigazdáktól, így ezüstéremmel tértünk haza. A legkiemelkedőbb teljesítményt az úszásban hozták a mieink, ahol 22 számból 19-ben elsők lettünk, és háromban másodikak, sokszor medencehosszal megelőzve a többi versenyzőt.

A fiataloknak volt lehetősége a két várossal is megismerkedni, találkoztak az igazi vidéki, kisvárosi Angliával. Mindkét városban kaptak szabadidőt, és megnézték a helyi látványosságokat (lsd. keretes cikk).

A város (az önkormányzat, illetve Szentendre Nemzetközi Kapcsolatainak Egyesülete) képviseletében a felnőttek (Kóbor Edit, Nagy Dorottya, Krizbai Éva és Willemse Jolanda) a szokásos testvérvárosi megbeszélésen az előző évet értékelték, illetve a jövőbeli programokat egyeztették.

Jó hír, hogy az Ifjúsági Fesztivál folytatódik, jövőre Gubbio látja vendégül kulturális témájú programon a testvérvárosok küldöttjeit.

 

Büszkék vagyunk a szentendrei csapatra, gratulálunk a győzelmekhez!

Hajrá Szentendre!

Angliai testvérvárosaink Kelet-Angliában, az Ouse folyó két partján, egymással szemben helyezkednek el. Mindkét várost a XIII. század legelején jegyezték be városként, gazdag múlttal, rengeteg hagyománnyal rendelkeznek.

Godmanchester Cambridgeshire körzet kisvárosa, a Great Ouse folyó déli partján fekszik, kb. 6500 lakossal. Kelta-római eredetű település, 1213-ban kapott városi jogot János királytól. Korai piac központ, amely idővel elvesztette jelentőségét és gazdagságát, mert Huntingdon kapta meg a piactartás jogát, mert a középkorban érvényes szabályok szerint 20 mérföldes körzeten belül két város nem tarthatott piacot. Egyik legrégebbi műemléke a Városháza, amely a XI században épült, és ma is Városházaként működik. A templom és a parókia szintén a XI századra datálódnak. Közvetlenül a Városháza mellett található az Ouse folyón átívelő „Kínai-híd”, amely a város legjellegzetesebb látnivalója, a legtöbb képen ez szerepel. A legenda szerint a hidat szögek és más rögzítő eszközök nélkül építették. Egy mérnök engedélyt kért a városi tanácstól, hogy szétszedhesse a hidat, és rájöjjön, hogy sikerült megépíteni szögek nélkül. A szétszerelés után az újjáépítés nem sikerült, mert a híd nem bírta megtartani saját súlyát, ezért szögek segítségével szerelték újra össze.
A két város közötti nagy egybefüggő sík rész Anglia legnagyobb mezeje, Portholme nevet viseli. Az idők folyamán lóversenyeket rendeztek itt, majd ez a mező adott otthont az első reptérnek. A II. Világháború idején fontos katonai bázisként szolgált, ma pedig árterület, komoly szerepet játszik az árvíz elleni védekezésben, a folyószabályozásban.

Huntingdon 24 000 lakosú város, Kelet-Angliában a Great Osue folyó partján fekszik Godmanchasterrel szemben. A „nagy testvér” angol-szász eredetű, régi királyi város, 1205-ben kapta a városi rangot szintén János királytól. Huntingdon is megkapta és meg is tartotta a piac tartás jogát, hagyományos kereskedő, piac város lett, járási központ. A város átkelő pontként működött az Ouse folyón, egy napjainkig nagyon jó állapotú középkori híd szolgálta a közlekedést, és egészen 1975-ig ez volt az egyetlen átkelési lehetőség Godmanchester és Huntingdon között. A XVIII-XIX. században ún. „kocsi központként” működött. A kocsik a George Hotelben állomásoztak, itt lehetett átszállni, cserélni őket. Az 1574 óta működő „George” egyben a város legrégebbi szállodája, amelynek udvarán nyaranta Shakespeare fesztiválokat rendeznek. Híres szülötte: Oliver Cromwell (1599), szülőháza ma múzeum. A város másik híres szülötte John Major, egykori angol miniszterelnök.

Érdekességek:
Wood és Ingram nevű botanikusok felfedeztek egy újfajta bükkfát 1746-ban, amelyet a város után Huntingdon bükknek neveztek el.
A királynő esetleges halála esetén a két város polgármesterének lóra kell ülni, a városokat összekötő híd közepén találkozni és ott bejelenteni a szomorú hírt.
A rendkívül értékes (több ház ára), színarany polgármesteri láncot szigorú szabályok szerint, hivatalos programokon viselhetik a polgármesterek, de csak saját városukban. Ha egy másik városban is szeretnék egy-egy programon viselni, előzetesen engedélyt kell erre kérniük a helyi polgármestertől, és csak a jóváhagyás birtokában hordhatják.
Polgármestert egy évre választanak a képviselők maguk közül, és egy ember csak háromszor lehet polgármester.

A két várossal a testvérvárosi kapcsolat gyakorlatilag egyszerre működik, közös testvérvárosi egyesületük van, közös kapcsolattartóval. Gyakran utaznak Szentendrére, több civil, baráti kapcsolat jött létre az ottaniakkal. 2016 nyarán ünnepeltük a szerződések 20. évfordulóját.