2021. november 12., 15:32

A polgármesterek rendszeresen kérték a településük járványügyi adatait – eddig sikertelenül. A járvány kitörése után másfél évvel a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) állást foglalt a közérdekű adatok visszatartásával kapcsolatban. Szentendre polgármestere a hatóságtól levélben kérte a helyi járványügyi adatokat. 

A NAIH november 11. közleménye szerint „a települési fertőzöttségi adatok megismeréséhez fűződő közérdek jelentős, a számok ismerete szükséges mind a polgármestereknek, mind pedig a lakosságnak ahhoz, hogy a járvány elleni védekezésüket illetően megalapozott döntéseket tudjanak hozni…” 

A hivatalos álláspont korábban az volt, hogy a Kormányhivatal Népegészségügyi Osztálya nem rendelkezik településszintű adatokkal, illetve nem áll módjukban ilyen adatokat kigyűjteni. Ezzel szemben a NAIH csütörtöki állásfoglalásában az olvasható, hogy a koronavírus fertőzöttek száma a Nemzeti Népegészségügyi Központ által működtetett Országos Szakrendszeri Információs Rendszer Járványügyi Szakrendszeréből (a továbbiakban: OSZIR) kinyerhető közérdekű adat. Az OSZIR tartalmazza a COVID-fertőzöttek esetében a megbetegedés kezdetét, helyét, az ápolás helyét, a bejelentett betegséget és járványügyi megnevezést, a laboratóriumi diagnózist és az eredmény minősítését.

A NAIH állásfoglalásában azt is hangsúlyozza, hogy a polgármesterek tájékoztatása prioritást kell, hogy élvezzen, és 15 napon belül meg kell válaszolni a közadatigénylést, ahogy erről az Információs törvény rendelkezik. A hatóság felszólította az illetékes kormányhivatalokat, hogy adják ki a települések koronavírus fertőzötteinek számát a kért időszakra.

Fülöp Zsolt polgármester november 12-én benyújtotta a város járványügyi adataira vonatkozó közérdekű adatigénylését heti bontásban, a 2021. augusztus 30-tól 2021. november 14-ig terjedő időszakra.

Borítóképünk a szentendrei HÉV-állomáson készült, 2020 novemberében.
Fotó: Bellai László

« 2023. szeptember » loading...
h K s c p s v
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
szo 30

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
szo 30

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.
szo 30

Mozdulj, Szentendre!

szeptember 2. - szeptember 30.