2019. szeptember 21., 19:17

A 2019-es évet Kucsera Ferenc emlékének szenteli a város. A Szentendre Barátai Egyesület több mint két éve jelentős programokkal próbálja ismertté tenni Kucsera Ferenc katolikus vértanú életét, áldozathozatalát. A születésnapja, szeptember 23. előtti hétvégén nagy sikerrel rendezték meg a III. Nagy Szentendrei Számháborút a belvárosban.

A 10 év fölötti gyerekeknek és felnőtteknek szervezett játékon hasznos információkat sajátíthattak el a város történelmével, értékteremtő hősével, Kucsera Ferenccel kapcsolatban a részt vevők. Az interaktív közösségi játékra idén is több százan jelentkeztek. A Szentendre Barátai Egyesület által szervezett számháborúk újszerű megközelítésben teremtenek lehetőséget a város számára, hogy e helyi hős a köztudat és az élő emlékezet szerves részévé válhasson.

Idén a kék csapat nyert 655 ponttal, második helyezést ért el a sárga csapat 322 ponttal és „bronzérmes” lett a zöld csapat, ők 301 pontot gyűjtöttek össze a játékon.

„Magamról mindent elmondtam, másról nincs mondanivalóm”

1919 júniusában a szentendreiek fellázadtak a kommunista terror ellen. A vörösök letartóztatták a helyi káplánt, Kucsera Ferencet, azt gondolva, ő biztosan tudja, ki adta meg a jelet a lázadásra, ki verte félre a templomdombi Keresztelő Szent János templom harangját. Kucsera a kegyetlen vallatások ellenére sem adta ki a nyolc gyermekes harangozót, így halálra ítélték, és a Duna-parton kivégezték 1919. június 25-én. Élete és önfeláldozó halála példaképpé teszi őt minden szentendrei számára: áldozatot hozott a közösségért és a hitért. Ma ő Szentendre hőse.

Kucsera Ferencet a Katolikus Egyház „tiszteletreméltó vértanúként” tartja számon, de élete és mártírhalála jóval túlmutat a történelmi helyzeten, a koron, amiben élt. Életútja és az áldozat, amit halálával hozott, közel egy évszázad múltán is példaképpé teszi őt a ma embere számára.

« 2023. október » loading...
h K s c p s v
25
26
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
5
ked 03

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
ked 03

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.