2016. december 12., 13:33

A Budapesti Víz Világtalálkozó (Water Summit) kiemelt jelentőségű nemzetközi rendezvény volt november 28-30. között. A találkozó során kínai és luxemburgi delegáció látogatott Szentendrére a hazánkban egyedülálló mobil árvízvédelmi rendszer tanulmányozására.

A háromnapos konferenciasorozat fővédnöke, Áder János köztársasági elnök meghívására 117 országból közel 1800 résztvevő és 600 szakkiállítás látogató regisztrált az eseményre. A konferencia három napján állam- és kormányfők, miniszterek, nemzetközi szervezetek magas rangú tisztviselői, az üzleti és tudományos élet szereplői, valamint a civil társadalom képviselői vitatták meg a víz, a szanitáció (szennyvízelhelyezés) és a fenntartható vízgazdálkodás legjelentősebb kérdéseit.

A Budapesti Víz Világtalálkozó végén Budapesti Nyilatkozat 2016 címmel egy záródokumentumot fogadtak el, mely a globális vízbiztonság hosszú távú megőrzése érdekében konkrét cselekvéseket, akciókat fogalmaz meg, többek között a Magyarország számára is olyan kiemelten fontos területeken, mint a határon átnyúló vízügyi együttműködés erősítése, valamint a nemzetközi vízügyi intézményrendszer reformja. A világtalálkozó résztvevői jelezték, hogy érdeklődnek a szentendrei mobilgát iránt is, így két magas rangú delegációt fogadott városunk a konferencia ideje alatt.
Delegációk Szentendrén
November 28-án Mr. Chen Lei, Kína vízügyi miniszterét és vízügyi szakemberekből álló kíséretét fogadta Verseghi-Nagy Miklós polgármester a Városházán. A vendégeknek Román Tamás, az IBS Technics GmbH (a gátelemek beszállítója) magyarországi vezetője tartott vetített-képes előadást a gátról és a 2013-as árvízről. A delegáció programja a Duna-parton folytatódott, ahol a VSZ Zrt. munkatársai lenyűgöző szakszerűséggel és gyorsasággal mutatták be a gát összeszerelését. A kínai miniszter kifejezett kérése volt, hogy eljöhessen Szentendrére, hisz nemrég járt nálunk a helyettese, aki beszámolt itteni tapasztalatairól. Mr. Chen Lei komoly érdeklődést mutatott a mobil árvízvédelmi fal technológiája iránt.
November 29-én Luxemburg környezetvédelmi minisztere, Carole Dieschbourg látogatott Szentendrére kíséretével. Luxemburgban most alkotnak vízügyi törvényt, ezért a helyi szabályozók is különösen érdekelték a vendégeket. A miniszter asszony elkötelezett az európai összefogás mellett, véleménye szerint „Határozott, hatékony és koherens szakpolitikákra van szükségünk ahhoz, hogy elérjük céljainkat”. A luxemburgi delegációt dr. Török Balázs városfejlesztési alpolgármester fogadta.

mobilgat_delegacio-1

mobilgat_2-17

Közép-Európában egyedülálló a belvárosi árvízvédelmi védmű

A nemzetközi delegációkat az Országos Vízügyi Hatóság szakértői is elkísérték városunkba a Közép-Európában egyedülálló mobil árvízvédelmi rendszer miatt.
A projekt 2012. szeptember – 2014. március között valósult meg 1,27 milliárd Ft EU-forrásból. A mobil árvízvédelmi fal hossza: 333 méter, felállítása 4-6 órát vesz igénybe. A beruházás kivitelezője a SWIETELSKY-Kötiviép’B Konzorcium volt, a szállító pedig az IBS Planungs-, Vertriebgesellschaft mbH.
Az Önkormányzat számára stratégiai döntés volt, hogy az 1960-as években épült, a város történelmi óvárosát és egyben a legfrekventáltabb turisztikai helyszínét megtestesítő, azonban vízzáróságában jelentősen károsodott terméskő burkolatú töltés egy részen olyan védmű létesüljön, amely árvíz idején teljes körű biztonságot nyújt, egyébként pedig a Duna-korzót kinyitja a Duna felé, illetve a Dunáról is kitárulkozik az utcafront látványa.
A Magyarországon először alkalmazott új mobil árvízvédelmi fal megvalósításában közreműködők – a tervezéstől a kivitelezésig és a vízjogi üzemeltetési engedély megszerzéséig – együttműködése, szakértelme jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a mobil árvízvédelmi fal teljes sikerrel megvédte a várost 2013 nyarán a Duna százéves legnagyobb áradásától, amikor a Duna a valaha mért legmagasabb vízszintnél 36 cm-rel magasabban tetőzött.
„A szentendrei árvízvédelmi védmű megerősítése és átalakítása, első mobilgát Magyarországon” 2014-ben Építőipari Nívódíjat kapott, amit a létesítményen elhelyezett tábla hirdet.

mobilgat_delegacio-22

mobilgat_delegacio-24

 

« 2022. augusztus » loading...
h K s c p s v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
csü 18

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
csü 18

Kovács Margit, a Duna királynője

2022. 01. 03. - 2029. 12. 31.
csü 18

Kmetty kiállítás – újragondolva

január 3.. 17:00 - november 13.. 18:00
csü 18
csü 18

Vas István emlékkiállítás

június 24. - szeptember 25.
csü 18
csü 18
csü 18

Teátrum 2022 / A feleség negyvennél kezdődik

augusztus 17. - augusztus 18.
csü 18
pén 19

Szerb búcsú

augusztus 19.. 10:00 - 22:00
pén 19

Pörkölt Projekt koncert

augusztus 19.. 20:00 - 21:00
csü 25

Teátrum 2022 / Hárman a padon

augusztus 25. - augusztus 26.
pén 26
pén 26
vas 28