2019. június 18., 08:40
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 5 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A második Szentendrei Pestisűző Fesztiválon, 2019. június 15-16-án a látványos hajóverseny, a vidám és borzongató mediterrán programok mellett képzőművészeti, kreatív eseményekkel várták a szervezők a fesztiválozókat. A DMH udvarán és a Fő téri ÚjMűhely Galériában művészek és műkedvelők együtt alkottak, és festették meg Szentendrét egyedi látásmóddal vagy a nagy elődök, Vajda, Korniss, Barcsay művei nyomán.

 

A Szentendrei Pestisűző Fesztivál programjaival játékos, kreatív formában hozta közelebb a látogatókhoz Szentendre hagyományait, egyedi történelmi és kulturális múltját. A forró szombat és a frissítő záporokkal tarkított vasárnap egyaránt nagyon sok látogatót vonzott a Duna-partjára. Már délután szuper hangulat várt mindenkit a korzón: pompás frissítők és remek fogások, koncertek a Lázár cár téri nagyszínpadon. Fellépett a Pontiac, a Colorstar és Péterfy Bori zenekarával, a Love Band-del.

Délután a fesztivál színes forgatagában ismét megcsodálhattuk testvérvárosunk zászlóforgatóinak látványos, reneszánsz produkcióját. A Sbandieratori di Gubbio, Szentendre olasz testvér­városának hagyományait őrzi, a zászlóval adott jelek eredetileg a középkori hadi eseményekben fontos hírközlő eszközök voltak.

Egy kis borzongatás is jól esett a nagy melegben: Szentendre mediterrán jellegét a déli városok fieszta-hangulatát idézve erősítették. A Tourinform Iroda szervezésében árvizek, tűzvészek és járványok egykori helyszíneit lehetett bejárni a tematikus sétán. Szintén borzongató elem volt a programok között a szombat esti Haláltánc Grecsó Zoltán koreográfiájával. A pestis, azaz a látványos kortárs-tánc produkció tánckara a Dunáról hajókon érkezett, s a Barakoo Dobkör zenei kíséretével adták elő produkciójukat az úszómű vízi színpadán és a belvárosban. Színes lampionokkal, maskarában és kortárs művészeink jellegzetes motívumaival vonult fel a fesztiválozó közönség a belvárosban, s űzte el hangos zenével, dobszóval a vészt. A kortárs motívumok alapján készült bábukkal a szentendrei civil egyesületek tagjai vonultak fel. A Lázár cár téren a Tihi Wind Band és a Vujicsics Tihamér zeneiskola Fúvószenekara adott örömkoncertet Cziffra Gergely karnagy vezényletével.

Vasárnap délelőtt a hajóverseny színes futama zajlott a Pap-szigettől a Kacsakőig. A csapatok látványos, vidám maskarában eveztek a kenukban, gumicsónakokban, mindenféle vízijárművel a célig.

Az Új Műhely Galéria szervezésében Knyihár Amarilla festőművész vezetésével mindenki szabadon engedhette a fantáziáját és alkothatott. A Fő téren nagy szentendrei képzőművészek, Vajda Lajos, Korniss Dezső és Barcsay Jenő nyomában a város ősmotívumait festhették meg az érdeklődők. Ugyanitt ékszerkészítés, fotóműhely is várt mindenkit. A Dunaparti Művelődési Ház udvarán szintén kreatív élményfestés várta a fesztiválozókat a Lakástárlat Alapítvány szervezésében, Gályász Attila festőművész vezetésével. Az érdeklődők nagy, közös vásznakra festettek jellegzetes szentendrei motívumokat, s az elkészült műveket hazavihették.  A közös élményfestésre kortárs szentendrei festőművészeket is meghívtak: Alattyáni István-Tyutyu, Andrelli Pap J. György, Bihon Győző, Dóró Zsolt, EfZámbó István, Gulyás Andrea, Juhász Gergő, Krizbo, Molnár Zsuzsa, Regős Anna, Regős István, Tzortzoglou Jorgosz, Verebélyi Dia a helyszínen festette meg a maga Szentendréjét.

A nagyszínpadon délután a Konyha adott vidám koncertet, kora este az Aurevoir hatalmas bulija után a PASO szédületes karibi ritmusára hullámzott a tömeg a fesztiválzáró, fantasztikus koncerten! Au revoir, azaz viszlát a következő fesztiválon, az Ister Napokon, július 20-21-én!