2020. április 2., 17:05
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 4 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Művészet és játék címen ír ki fiatal művészek alkotók számára képzőművészeti pályázatot a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. a szentendrei MANK Galériában rendezendő kiállításon való részvételre. Céljuk, hogy olyan munkákat mutassanak be, amelyek a témakörben mozogva nem riadnak meg a társadalmi és önreflexióktól sem, nem áll távol tőlük a kísérletezés és az újítás, a művészet határainak feszegetése vagy analitikus vizsgálata. A benyújtott művek lehetnek játékosak, a játékok pedig művésziek. 

A MANK kiemelt célkitűzése, hogy a fiatal generáció számára a kor kihívásainak megfelelő megjelenést biztosítson, törekvéseikben támogassa őket, ezért a Társaság egyedülálló kezdeményezésének köszönhetően immár másodízben olyan fiatal, ez alkalommal 35 év alatti fiatal képzőművészeknek kíván bemutatkozási lehetőséget biztosítani a szentendrei MANK Galériában, akik lendületükkel, tehetségükkel már most kiemelkedő alkotásokat tudhatnak maguk mögött.

A fiatal művészek számára kiírt pályázat tematikája a művészet és a játék kapcsolatának fogalmi találkozásából adódó reflexiók kibontása. A művészet és játék egyaránt a valóság ábrázolásának és leképzésének különleges, kreatív és egyedi módja, ebből fakadó hasonlóságuk számtalan izgalmas kérdést vet fel. Ilyenek lehetnek, hogy a játék, játékosság hogyan jelenik meg a művészetben, hogyan inspirálja azt. Mit jelent a művészet izgalmas és nehezen definiálható játékossága, mik a játék művészi megnyilvánulásának lehetőségei, mit rejt a két fogalom széles értelmezési tartományának találkozásából adódó kihívás? Célunk, hogy a szentendrei MANK Galériában rendezendő kiállításon olyan munkákat mutassunk be, amelyek ebben a témakörben mozogva nem riadnak meg a társadalmi és önreflexióktól sem, nem áll távol tőlük a kísérletezés és az újítás, a művészet határainak feszegetése vagy analitikus vizsgálata. A benyújtott művek lehetnek játékosak, a játékok pedig művésziek, vagy egyszerűen csak tehetségesen és izgalmasan elgondolkodtatók.

Pályázatot nyújthat be minden olyan képzőművész, aki 35. életévét 2020. július 31. után tölti be. A zsűri által szakmailag a legjobbnak ítélt művészek munkáiból várhatóan 2020. június közepén nyílik kiállítás a szentendrei MANK Galériában. (Figyelem! A tárgyak beszállításának és a kiállítás megrendezésének végleges időpontja a koronavírus-járvány elhárításáért hozott aktuális intézkedések miatt módosulhat!) A pályázatnak tartalmaznia kell a szakmai önéletrajzot, a motivációs levelet, portfóliót és a kiállításra szánt, az elmúlt egy évben készült mű/művek dokumentációját. A beérkezett pályázatokat neves művészekből és művészettörténészekből álló szakmai zsűri bírálja el.

A Szentendrei Régi Művésztelepen kialakított kiállítótérben, a MANK Galériában hazai és külföldi kortárs alkotók, nemzetközi hírű gyűjtők és művészcsoportok, valamint a legnevesebb szentendrei művészek állították ki munkáikat. A MANK Galériában az elmúlt években olyan kiemelkedő, iskolateremtő alkotókat láthatott vendégül a MANK Galéria, mint Konok Tamás, Deim Pál, Aknay János vagy éppen a finn grafikusművész, Kari Piippo. A havonta új kiállítást bemutató Galéria a mai kor technikai követelményeinek is megfelelő körülményekkel, több mint 200 négyzetméteren ad otthon kiállítások mellett múzeumpedagógiai foglalkozásoknak és egyéb eseményeknek.

Pályázni online lehet a www.alkotomuveszet.hu weboldalon keresztül, május 17-ig.

A pályázattal kapcsolatban a muveszetesjatek@alkotomuveszet.hu címen kérhető tájékoztatás.