2017. december 1., 14:14
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 6 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A Szentendre Városi Sportegyesület június 3-án játszotta a megyei másodosztályú bajnokság utolsó fordulóját, de már az eredménytől függetlenül megnyerték a bajnokságot, így az idei szezont a megyei első osztályban kezdték.

Fölényes győzelem
Dombay Zsolt, az SZVSE vezetője, edzője lapunknak elmondta, hogy a felkészülések során végig a bajnokság megnyerése volt a célkitűzésük, amit fantasztikus eredménnyel sikerült is teljesíteniük. Harminc mérkőzést játszottak a bajnokságban, melynek mérlege: 26 győzelem, 1 vereség és 3 döntetlen, illetve 100 lőtt gól, szemben a 22 kapott góllal.

A csapatépítés alapkoncepciója
Jelenleg a csapathoz 33 játékos tartozik, hozzájuk csatlakoznak a 16. életévüket betöltő focisták. Az utánpótlás játékosok a Dunakanyar SE-ből érkeznek, akik kettős játékengedéllyel szerepelhetnek a SZVSE-ben is. A rendszert, melyet Dombay Zsolt és Batári Csaba, a Dunakanyar SE vezetője közösen dolgoztak ki, egy piramissal lehet a legérzékletesebben szemléltetni. A piramis alján vannak az SZVSE legfiatalabbjai, az utánpótlás magja. Közülük a legtehetségesebbek bekerülhetnek az NB-s bajnokságokban versenyeztető Dunakanyar SE korosztályos csapataiba. Ők innen több irányba mehetnek tovább, de maradhatnak az SZVSE felnőtt csapatában is. A piramis legfelső csúcsa az SZVSE öregfiúk csapata. A rendszer lényege, hogy aki gyerekként kezd el sportolni, egészen nyugdíjas koráig van lehetősége a helyi egyesületben sportolni, de akár karriert is befuthat.

A tervek
A csapat nagy kihívás előtt áll most. A cél a lehető legjobb helyezés elérése, de legalább is egy stabil, erős középcsapat szeretnének lenni. A bajnokság kezdetére összeállt a korábban remekül működő edzői páros: Dombay Zsolt mellett Batári Csaba szakmai igazgató edzőként is jelen van a tréningeken és mérkőzéseken is, ami nagy segítség a csapat számára. A hosszabb távú cél pedig az NB III-ba jutás, mely igazán méltó lehet Szentendre régióban betöltött szerepéhez.