2016. január 15., 14:41
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 8 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A fenti címmel jelent meg tavaly év végén egy kiadvány a Pest Megyei Könyvtár kiadásában óvodás korú gyermekek – és szüleik – részére a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. A füzet egy mesét tartalmaz, mely egy könyvmoly család mindennapjain keresztül mutatja be a könyvtárat, s emellett szépirodalmi és szakirodalmi könyvajánlót is kifejezetten az óvodás korosztályhoz igazodva, melyet a gyermekkönyvtárosok állítottak össze.

Kiadványok minden korosztálynak

Werner Ákos, a könyvár igazgatója lapunknak elmondta, hogy a kiadvány egy most induló sorozat első kötete. A Pest Megyei Könyvtár fontos feladatának tartja az olvasásnépszerűsítést minden korosztály számára, ezért olyan könyvtárhasználati segédletsorozat készítését tervezi, amely korosztályok szerinti bontásban – kisbabáktól egészen a nyugdíjasokig – mutatja be a könyvtárat, és népszerűsíti az olvasást és a könyvtárhasználatot, az adott korosztálynak pedig szépirodalmi és szakirodalmi könyvválogatást nyújt.

„Fontosnak tartottuk, hogy olyan szentendrei ismert szerzők alkossák meg az első kiadványt, akik rendszeres használói a Pest Megyei Könyvtár felnőtt és gyermekkönyvtárának. Így saját tapasztalataikat, meglátásukat is beleszőve találhatták ki és rajzolhatták meg a történetet. A szövegben és az illusztrációban visszaköszönnek azok a terek, amelyek a gyermekkönyvtárunkra leginkább jellemzőek, és azok a szolgáltatások, amelyek leginkább kedveltek. Reményeink szerint első kiadványunk felkerül a könyvespolcokra, s örömmel forgatják majd a gyerekek és a szülők, nagyszülők is. Hisszük, hogy fontos a rendszeres, napi szintű olvasás, a legkisebbek esetében a mesélés” – tette hozzá az igazgató.

A mesehős könyvmolyok

A mesét Vadadi Adrienn írta, akinek neve biztosan sok szülő számára ismerős, hiszen a Hold utcai óvodában dolgozó óvónőnek, újságírónak már hat mesekönyve jelent meg az óvodás korosztály számára. Adrienn ezekben a mesékben mindig valós szereplőket ábrázolt, ezért most szeretett volna kilépni ebből a körből. Először klasszikus mesefigurákon gondolkodott, mint például sárkány vagy manó, végül valami egészen újat, szokatlant talált ki.

„A történet a könyvtárban játszódik, így a szójáték szinte adta az ötlet, hogy „hőseim” könyvmolyok legyenek, akik titokban élnek a könyvtárban, és észrevehetetlenek az olvasók előtt. Bár először nem pont úgy képzeltem el őket, ahogy az illusztrátor, Igor Lazin lerajzolta, de végül nagyon megtetszett az általa ábrázolt képi világ, így a fantáziánk is meglódult. Igorral már több könyvet készíttetünk közösen, nagyon jól tudunk együtt dolgozni: ő keményen és határozottan mondja az instrukcióit, de helyet ad az én véleményemnek is” – mondta Adrienn.

Adrienn szerint a mai gyerekek „mindenevők”, minden típusú mesét szeretnek, a giccsestől az értékesig, nagyon nyitottak a világra, ezért a szülők, pedagógusok felelőssége, hogy mit adnak a kezükbe. Bármely mesének helye van a könyvespolcon, kérdés, hogy milyen módon van megírva. A Mi a szösz című kiadványt elsősorban 5-6-7 éveseknek ajánlja, de mint mondta, négyéves kislánya is nagyon élvezi a történetet.

Az illusztrációkat rajzoló Igor Lazin szerb származású képzőművész, aki már több mint egy éve városunkban lakik. Mint elmondta, óriási ötletnek tartja Adrien mesehőseit, és szerencsés egybeesés, hogy korábban már rajzolt ilyesmi lényeket, bolhákat és hasonlókat. „Számomra az a fontos, hogy legyen elég szabadságom, hogy beleugorhassak a vízbe, ahol szabadon úszkálhatok. Ehhez persze kell egy jó kiindulópont, de ez adott volt, hiszen Adrienn ötlete rögtön megtetszett” – mondta Igor.

Könyvbemutató sok játékkal

Szeretettel várják az óvodás korú gyerekeket szüleikkel együtt január 30-án, szombaton 10.30-kor a Pest Megyei Könyvtárban, ahol a gyerekek játékos könyvbemutató keretében megismerkedhetnek a Mi a szösz? című mese szerzőjével, Vadadi Adriennel és illusztrátorával, Igor Lazinnal, valamint részt vehetnek a könyvhöz kapcsolódó játékos foglalkozásokon.

A Mi a szösz? című kiadvány elérhető online formában a Pest Megyei Könyvtár honlapjáról (www.pmk.hu), a rendezvényen részt vevő gyermekek azonban haza is vihetik egy-egy példányát.