2018. augusztus 17., 11:38

Forró nyárban képes vagyok komoly szellemi utazásra és lélekformáló gondolkodásra is? A szentendrei reformátusok szarvasi gyülekezeti táborának szervezői nem kevesebbre hívtak. Ott megértettem, hogy nem lehetünk langyosak: olyan életbevágó témákkal foglalkoztunk a lelkészi előadásokon és a kiscsoportos beszélgetésekben, mint például elköteleződés, individualizmus, közösség, globalizáció, hitvallás, amelyek világnézetem gyökereinek tudatosítására sarkallnak.

Mi alapján hozom meg mindennapi döntéseimet? Az Isten nélküli világ egy „rejtett hitvallást” követve él. Én kinek a követője vagyok? Ezekre a kérdésekre segít folyamatosan keresni a választ, ha az előadásokról magamban és társaimmal beszélgetve együtt is gondolkodom. Útravalót bőven kaptam.

Mit adott még a tábor? Nagy élmény volt megélni, hogy 69-en örömmel tudunk együtt lenni. Az idősebbek tapasztalata, a fiatalabb felnőttek gyakorlatiassága, a kamaszok éleslátása és a kicsik lendületes vidámsága egyaránt színesítette a tábort. A Szarvasi Arborétumban a fákban gyönyörködve, a Holt-Körösön kenuzva vagy a kézműves fagylaltot kóstolva is azt éreztem, csak akkor lehet egyre több bizalmunk egymáshoz, ha találkozunk, ismerjük egymást, együtt vagyunk.

Fájdalmas, személyes kérdésekről is tudtunk szót váltani. Az esti társasjátékban a máskor komoly felnőttekből egy perc alatt gyerekek lettek, és ott csak az volt az érdekes, hogyan mutogassuk el és fejtse meg a csapatunk gyorsan a lehetetlenebbnél lehetetlenebb feladványokat.

Jól mulattunk, mert életünk legnagyobb kérdéseit forgattuk a fejünkben és a szívünkben.

Kuzma Márta

És mit gondoltak a különböző korosztályú táborozók?

„Most annyira haragszom a barátomra, hogy nem szólt korábban, hogy ez ilyen jó.” (Bube, 20 éves)

„Azt gondolom, hogy a tábor alatt a változatos programok segítségével közelebb kerültünk egymáshoz.” (Attila, 29 éves)

„A tanítás, a közös program, a játék új értelmet nyer: a szívek megnyílnak, a Szentlélek betölt, összefog, egybeszerkeszt bennünket. Sokkal könnyebb úgy létezni, ahogy mindig is szeretnénk.” (Éva,

61 éves)

« 2022. augusztus » loading...
h K s c p s v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
hét 08

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
hét 08

Kovács Margit, a Duna királynője

2022. 01. 03. - 2029. 12. 31.
hét 08

Kmetty kiállítás – újragondolva

január 3.. 17:00 - november 13.. 18:00
hét 08
hét 08

Vas István emlékkiállítás

június 24. - szeptember 25.
hét 08
hét 08
hét 08
sze 10
csü 11

Barokk fesztivál Szentendre belvárosában

augusztus 11.. 08:00 - augusztus 14.. 17:00
pén 12

Római kori dunai őrhajó Szentendrén

augusztus 12. - augusztus 13.
szo 13

Galaxisok koncert a Barlangban

augusztus 13.. 20:00 - 22:00
sze 17

Teátrum 2022 / A feleség negyvennél kezdődik

augusztus 17. - augusztus 18.
sze 17
csü 25

Teátrum 2022 / Hárman a padon

augusztus 25. - augusztus 26.
pén 26