2013. március 10., 11:48

Magyarországon elsőként Szentendrén épül mobil árvízvédelmi fal. 2013. március 7-én került bemutatásra az az Európa számos országában megbízhatóan alkalmazott szerkezet, amelyet kizárólag árvízi készültség esetén szerelnek össze. A történelmi óváros megbízható árvízvédelme mellett teljesült Szentendre régi vágya: a beruházás lezárultával a szentendrei belvárosi partszakasz újra teljesen biztonságos, a Dunára nyitott, élhető közösségi térré válik, mely a turizmust is fellendíti a városban.

A „Szentendrei árvízvédelmi védőmű megerősítése és átalakítása a történelmi óváros védelmének érdekében” című KEOP-2.1.2/2F/09-2010-0002 azonosítószámú projekt építése 2012 őszén kezdődött. A projekt 100%-os Európai Uniós támogatással valósul meg, a „Szentendre 1000év+” program keretén belül közel 1,3 milliárd forint értékben.

A belvárosi gátszakasz több mint két és fél kilométeren újul meg, melynek keretében 333 méteren – hazánkban eddig egyedülálló – mobil árvízvédelmi fal létesül. Szentendre Város egyik legnagyobb és leglátogatottabb közösségi tere a Dunakorzó, mely a fejlesztés befejezésekor megfelel majd a legkorszerűbb árvízvédelmi előírásoknak, és a Duna szépségét közelebb hozza az itt élőkhöz és az ide látogatókhoz egyaránt.

A projektben résztvevő partnerek a kialakítás során fokozottan figyelembe vették a lakosság és az érintett vállalkozók szempontjait, igényeit. A látványtervek hivatalos bemutatásával és a próbaszerelésnek célja, hogy a szakmai grémium, a lakosság és az érdeklődők átfogóbban megismerhessék a Magyarországon eddig egyedülálló mobil árvízvédelmi fallal ellátott védműrendszer működését.

A beruházás őszi befejezéséig kialakításra kerül szivárgó rendszer, a megszokotthoz képest szélesebb sétány, új fasort telepítenek korzóra, a parti szervizút is elkészül, mely akár kerékpározásra is alkalmas lesz.

A kivitelezésben részvevő partnereink:

  • Swietelsky – KÖTI-VIÉP’B Konzorcium
  • IBS IAH GMBH
  • Óbuda-Újlak Mérnökiroda
  • Mélyépterv Komplex

Szentendre Város Önkormányzata

Sajtóközlemény – 2013.03.07.

Prezentáció

Mobil árvízvédelem Szentendrén

Mobil árvízvédelmi fal bemutató a sajtó és a vízügyi szakma részére

Fotók a sajtóbemutatóról

[fbphotos id=552235024810717]

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
vas 10

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
vas 10

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.