2015. április 22., 08:47

Újabb köztéri műalkotással, egy Asszonyi Tamás tervezte kő-bronz csobogóval gazdagodott Szentendre. A tervező szobrászművész a város művészeti életének jelentős alakja, a Madaras csobogó pedig művészi értéke mellett várhatóan népszerű turisztikai látványossága is lesz Szentendre egyik legfrekventáltabb részének, a Dunakorzónak.

Szentendre Város Önkormányzata felkérésére és költségvállalásával, az NKA Vizuális Kollégiuma pályázati támogatásával Asszonyi Tamás szobrászművész Madaras csobogót tervezett Szentendrére, a Dunakorzó és a Lázár cár tér sarkára, a Boromisza-ház elé.

A csobogó ünnepélyes felavatását 2015. április 21-én tartották. Az eseményt Eredics Salamon délszláv dallamokkal nyitotta, majd Szabó Lőrinc Hajnali Rigók című versét mondta el Asszonyi Johanna. A jelenlévőket Gyürk Dorottya kulturális alpolgármester köszöntötte, aki Asszonyit, mint más alkotásai mellett kútjairól is nevezetes művészt méltatta. Mint mondta, a szobrászművésznek csak Szentendrén 3 kútja van, de Székesfehérvárott, Szolnokon, Gödöllőn, Kaposváron, sőt Hollandiában és Németországban is vannak Asszonyi kutak.

  • Éremművészként kiváló betűvéső és mintázó – emlékeztetett az alpolgármester. – Megvan a készsége ahhoz, hogy a figurális és tipográfiai elemeket összehangolja, képes akár egyetlen betűsorral is plasztikai értéket létrehozni. Tamás ezt verbalizmusnak nevezi. Ez a verbalitás jelenik meg a csobogó grotszek figuráin, több nyelven is. És mennyivel jobb ez így, mintha nagy tiltó táblákkal kellett volna körbebástyázni a kutat. A felirat nem csupán a funkcionalitást szolgálja, hanem jelentős hozzáadott művészeti értéket is képvisel. A játékosság áthatja Asszonyi művészetét, a tárgyakban megvalósuló játékaiban egy irigylésre méltóan szabad világkép tárul föl, ez a könnyedség, humor van jelen a súlyos bronz szobrokban is. A vízköpő figurák is alkotójuk érzékeny lelkiségét, empátiakészségét, ragyogó intellektusát tükrözik. Szentendre egy nagyszerű eredeti műalkotással gazdagodott – fogalmazott Gyürk Dorottya.

A Madaras csobogót Asszonyi Tamás szobrászművész és az alpolgármester asszony adta át a közönségnek.

Szentendre önkormányzata 2013-ban nyújtott be pályázatot a célra a Nemzeti Kulturális Alaphoz. A „SZENTENDRÉN – ASSZONYI TAMÁS TERVE ALAPJÁN – CSOBOGÓ LÉTESÍTÉSE” tárgyban beadott pályázatra 4.000.000 Ft támogatást ítélt meg az NKA. A kivitelezési tervrajzok és a csobogóra tervezett madáralakok gipsz mintái elkészítésére 2014 szeptemberében kötöttek szerződést a ZÖLD BAGOLY Művészeti, Szolgáltató és Könyvkötő Betéti társasággal. A MANK Képző- és Iparművészeti Lektorátusa – a szakértői vélemény alapján – a művész által bemutatott makettet elfogadásra és kivitelezésre javasolta, a tervezett helyet alkalmasnak találta a csobogó elhelyezésére.

Az Adriai tengerpartról származó vízmosta kövön három bronz madár csőréből folyik a csobogó vize. A kőtömb közepének mélyedéséből természetes, illetve faragással alakított repedéseken csorog a víz a kő alatti víznyelőbe, majd a víz visszaforgatva ismétlődő körforgást végezve csobog. A megközelítően 60x200x160 cm-es kőtömb mintegy 40 cm magas, természetes kő kiemelést kapott. A vízköpő madarak mérete, pozíciója különböző.

A szakvélemény szerint a természetes módon artisztikus kőtömbre megalkotott kompozíció várhatóan a közönség, a turisták által kedvelt, kellemes pontja lesz a városnak. „A talált kőhöz természetesen kapcsolódnak a kedves, játékos, szellemesen groteszk, egyénítetten (ülve, állva, hosszú lábú, rövid lábú) megjelenő antropomorf jellegű madárkák. A megragadó, vonzó kis figurák szerethetően vidám hangulatúak.”

A szakvéleményt Csíkszentmihályi Róbert és PáIjános Ervin szobrászművész, a MANK részéről Prokai Gábor művészeti főtanácsadó állította ki.

Az elhelyezést a Puhl és Dajka Építész Iroda Kft. tervezte. A kivitelezésre a Pap Lajos Kőfaragó, Kőszobrász Műhely Kft.-t, a bronzmadarak elkészítésére Paizs Bélát és munkatársait kérték fel, a gépészeti és vezérléstechnikai berendezések szerelésével a VitaEnerie Kft.-t bízták meg.

A kivitelezés a tervező folyamatos jelenléte mellett zajlott, így a csobogó mind az önkormányzat, mind a tervező igényeinek megfelelően készült el. A műszaki átadásra 2014 novemberében került sor. A csobogó pályázati támogatás nélkül nem tudott volna megvalósulni. A 4.428.760 Ft-os önerőt négymilliós pályázati támogatás egészítette ki.

Szentendre méltán híres az itt élt és élő képzőművészekről, múzeumairól és a közterületi művészi alkotásairól. A Dunakorzón helyet kapott Madaras csobogó tovább gazdagítja a várost, annak lakóit és az idelátogatókat egyaránt.

nka

« 2022. augusztus » loading...
h K s c p s v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
ked 16

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
ked 16

Kovács Margit, a Duna királynője

2022. 01. 03. - 2029. 12. 31.
ked 16

Kmetty kiállítás – újragondolva

január 3.. 17:00 - november 13.. 18:00
ked 16
ked 16

Vas István emlékkiállítás

június 24. - szeptember 25.
ked 16
ked 16
ked 16
sze 17

Teátrum 2022 / A feleség negyvennél kezdődik

augusztus 17. - augusztus 18.
sze 17
pén 19

Szerb búcsú

augusztus 19.. 10:00 - 22:00
pén 19

Pörkölt Projekt koncert

augusztus 19.. 20:00 - 21:00
csü 25

Teátrum 2022 / Hárman a padon

augusztus 25. - augusztus 26.
pén 26
pén 26
vas 28