2017. április 11., 09:23

FeLugossy László, Bukta Imre és Szirtes János képzőművészek a gravitációt legyőzve lebegnek Szentendre felett azon a plakáton, amely a MűvészetMalomban most nyílt közös tárlatukat hirdeti. Ez a lebegés, idegen szóval levitáció fejezi ki a városhoz való viszonyukat. Mindhármuk alkotói pályája – bármennyire is eltérőek – szorosan kapcsolódott egykor a városhoz, annak művészeti hagyományaihoz. Ma már Szentendrétől távol élnek és alkotnak, mégis sok szállal kötődnek hozzá. Ez a kötődés és elszakadás, a nehézkedés és felemelkedés viszonya adja a Levitáció című tárlat témáját.


Bukta Imre, FeLugossy László és Szirtes János másfél évig készültek erre a közös megmutatkozásra a MűvészetMalom különleges hangulata inspirálta installációkkal, fotósorozatokkal és videómunkákkal. A rendhagyó tárlaton hagyományos értelemben vett táblakép nem lesz látható. A húszegynéhány alkotás között számos érdekesség, különleges látvány is fogadja a látogatót. Aki egy ’60-as évekből származó IL 22-es repülőgép pilótafülkéjével, akár egy öt és fél méteres, a kiállítótérbe belógatott jegenyefával, akár egy börtönt idéző installációval is találkozhat ezen az izgalmas kortárs tárlaton.

A kiállítás április 8. és június 11. között látogatható.

R. Zs.

Fotók: Deim Balázs

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
pén 08

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
pén 08

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.