2015. szeptember 25., 20:05

egres_uti_fórumAz Egres úti óvoda építése kapcsán szervezett fórumot a város vezetése a Gondozási Központban szeptember 24-én. A sok érdeklődőt vonzó rendezvényen dr. Török Balázs városfejlesztési alpolgármester ismertette az óvoda megépítésének alapvető céljait, és Kolozs János városi főmérnök mutatta be az óvoda és környékének fejlesztési terveit.

Igények és érdekek szorításában

Az alpolgármester elmondta, hogy városunkban nagyon sok a kisgyermek, ezért évek óta napirenden van az óvodák felújítása és bővítése. Eddig csak konténeres fejlesztésben tudtak gondolkodni, de most egy pályázat segítségével lehetőség nyílt új óvoda építésére. Sajnos menetközben a kivitelezőnek fel kellett mondani, rövid időre leállt az építkezés, de az új kivitelezőnek köszönhetően most jó ütemben halad. A tervek szerint október 20-ra készül az óvoda épülete, és kezdődhet a használatba vételi eljárás.

Mint mondta, nagy szükség volt erre az óvodára, amelynek alkalmas területet csak itt, az Egres úton találtak, ami – ezzel a városvezetés is tisztában volt – nem ekkora forgalomra épült. Tervezik a kishíd helyett egy új híd építését és az Egres út hídtól a Nap utcáig tartó szakaszának szélesítését, amelyek következtében jövő évben már zökkenőmentesebb lehet a közlekedés. Egyelőre a környező utcák forgalmi rendjének módosításával szeretnének javítani a helyzeten. „Az önkormányzat igyekszik az érdekek és igények között megtalálni az egyensúlyt, ezt a fórumot is azért szerveztük, mert megismerjük az érintett lakosok véleményét, javaslatait, melyekre teljesen nyitottak vagyunk – zárta szavait az alpolgármester.

Hajnal Szilvia óvodavezető elmondta, hogy a beiratkozás október 5-én lesz. Az óvodában négy csoportszoba lesz, induláskor két csoport indítását tervezik, tehát mintegy 50-60 gyereket vesznek fel, ennyi ugyanis a jelenleg elutasítottak száma. A létszám a későbbiekben bővülhet 100-ra.

Fejlesztési koncepció

Kolozs János az óvoda és környékének fejlesztési koncepcióját ismertette. Elmondta, hogy az épület előtt 17 parkolót alakítanak ki. Az Egres út tehermentesítése érdekében alternatív útvonalakat kerestek, ezek a következők:

  1. az Egres úton a Skanzen felé haladva ki lehet jutni a Sztaravodai útra egy ideiglenesen kialakított földúton,
  2. a kishíd előtt az Óvíz, a Csend és a Remény utcákon ki lehet jutni a Barackos útra, amelyet a Törökvölgyi útkereszteződéstől (pékségtől) ideiglenesen kétirányúsítanak a 11-es útig, ahol lámpás kihajtó van,
  3. a kishíd után a Nap, a Szélkerék és Egres út által befogott háromszöget egyirányúsítják balról, tehát az Egres út a 11-es út felől lesz egyirányú. Ezeket a módosításokat már az óvoda megnyitására vagy azután nagyon rövid időn belül szeretnék bevezetni.

Az alternatív utak kijelölése mellett mielőbb elkezdik a kishíd és a környékének a fejlesztését: az Egres útnak az óvodától a Nap utcáig tartó szakaszát szélesítik, járdát is építenek. Az útszélesítést fák kivágásával és telekhatárok módosításával szeretnék megvalósítani, miután az érintett lakókkal megegyeznek a szükséges terület megvásárlásáról. A főmérnök hangsúlyozta, hogy a bemutatott tervek nem kiviteli-, hanem vázlattervek, tehát megvitathatóak és módosíthatóak.

A polgárok panaszai, kérései és javaslatai

  • Több lakó is elmondta, hogy a közlekedés jelenleg, az óvoda megnyitása nélkül is katasztrofális, különösen a reggeli és délutáni időpontokban, és szerintük előbb az infrastruktúrát kellett volna kialakítani, és utána megépíteni az óvodát. Török Balázs elmondta, hogy a városvezetés szerint is ez lett volna az ideális, de az óvoda pályázati forrásból valósul meg és a pályázat nem nyújtott lehetőséget az óvoda környékének fejlesztésére. Az Egres út érintett szakaszának infrastrukturális fejlesztését teljes mértékben önkormányzati forrásból fogják előteremteni, ami a tervek szerint az egyik legnagyobb városi forrásból finanszírozott útépítés lesz a következő évben.
  • A lakók jelezték az Egres út vízelvezetési hiányosságait: az ott lévő nyitott árok áteresztőképessége egy szakaszon nagyon kicsi, esőzés után gyakran 30 cm magasan áll a víz. A Zöld utcáról az eső lehordja a murvát, ezért mielőbb aszfaltozni kellene. Török Balázs elismerte az igények jogosságát, ugyanakkor rámutatott arra, hogy Szentendrén jelenleg 140 km aszfaltnélküli út van, amelyeket fontossági sorrendben igyekeznek felújítani. A városvezetés célja, hogy minden évben 100 millió Ft-tal növelje az útépítésre szánt keretet, illetve a szentendrei polgárokkal együttműködve is építenének utakat, ezért hirdették meg az 1+1 pályázatot.
  • Az óvoda kapjon hátsó bejáratot, amit egy bekötő út kössön össze a Sztaravodai úttal. Török Balázs elmondta, hogy az óvoda körbe van építve, így közvetlen kijárást nem lehet biztosítani a Sztaravodai útra. Hosszú távú célok között szerepel az Egres út és a Sztaravodai út között egy szilárdburkolatú út építése, mely majd telekkisajátítást is igényel.
  • További kérések és javaslatok: a kishídnál legyen közlekedési lámpa; a környékén oldják meg a közvilágítást; az Egres útról tiltsák ki a teherforgalmat; a lakók figyelmét hívják fel a házuk előtti bokrok megnyesésére; az Egres út és 11-es főút kereszteződésében jobbra kis ívben ki lehessen kanyarodni. Egy lakó szerint a hídnál érdemes lenne meghagyni az szűkületet, mert ez lassítana a forgalmat. Az alpolgármester ígéretet tett az ötletek, javaslatok megvizsgálására.

Az Egres úti fejlesztési koncepció hamarosan elérhető lesz a honlapunkon.

« 2022. augusztus » loading...
h K s c p s v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
hét 08

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
hét 08

Kovács Margit, a Duna királynője

2022. 01. 03. - 2029. 12. 31.
hét 08

Kmetty kiállítás – újragondolva

január 3.. 17:00 - november 13.. 18:00
hét 08
hét 08

Vas István emlékkiállítás

június 24. - szeptember 25.
hét 08
hét 08
hét 08
sze 10
csü 11

Barokk fesztivál Szentendre belvárosában

augusztus 11.. 08:00 - augusztus 14.. 17:00
pén 12

Római kori dunai őrhajó Szentendrén

augusztus 12. - augusztus 13.
szo 13

Galaxisok koncert a Barlangban

augusztus 13.. 20:00 - 22:00
sze 17

Teátrum 2022 / A feleség negyvennél kezdődik

augusztus 17. - augusztus 18.
sze 17
csü 25

Teátrum 2022 / Hárman a padon

augusztus 25. - augusztus 26.
pén 26