2020. május 5., 10:31

Jócskán akadt tennivalójuk a Rendészet munkatársainak és a polgárőröknek a hétvégén. Külföldi turisták, vitatkozó kerékpárosok, a behajtási tiltás ellenére parkoló autók a Belvárosban, csoportosulások a lángossütőnél, fagyizóknál… Mindezek eredményeként mintegy tíz esetben közigazgatási szabályszegési eljárást indítottak.

Nem volt eseménytelen a hétvége – meséli Jámbor Ferenc a Rendészet igazgatója. – A péntek délelőtt az eső miatt még forgalommentes volt, de délutántól hullámokban érkeztek a kerékpáros csoportok, autósok, és ez így ment szombaton és vasárnap is. Naponta huszonketten teljesítettek szolgálatot, rendészeti munkatársak és polgárőrök.

Három ellenőrző pontot állítottak fel, minden a kerékpárost és autóst megállították és ellenőrizték a jogosultságokat. A szentendreiek már rutinosan veszik elő az igazoló papírokat, vannak, akik már az ingatlanuk tulajdonlapját is maguknál hordják. A Budapestről érkezők jelentős része azonban nem veszi figyelembe a behajtási korlátozásra figyelmeztető táblákat.

Az ellenőrzéseknél a többség tudomásul veszi a helyzetet és visszafordul, de mindig akad, aki leáll vitatkozni, ez az esetek úgy 10%-ban fordul elő. Amikor a kérés, az észérvek már nem segítenek, akkor egyre gyakrabban kell beígérni közigazgatási szabályszegési eljárást, ez használni szokott, különösen akkor, amikor a harmincezer forintot is megemlítjük – mondja Jámbor Ferenc.

A Duna-korzón a padokat szalagokkal kötötték át, hogy ne itt tartsanak pihenőt a kerékpáros csoportok. A kijárási korlátozásra vonatkozó kormányrendelet alapos indokai között nem szerepel a köztéren való csoportos ücsörgés, hanem csak a sportolás, a gyaloglás, a folyamatos mozgás.

A hosszú hétvége mind három napján turisták is felkeresték a várost, naponta két-három, 10-16 fős csoport érkezett bérelt kisbuszokkal, de ők az ellenőrzőpontoknál vita nélkül visszafordultak.

A fagyizóknál, lángossütőnél naponta többször is előfordultak csoportosulások – főként kerékpárosok –, és szinte senki nem tartotta be a másfél méter távolságot. Többszöri figyelmeztetésre sikerült elérnie a rendészeknek, hogy kicsit távolabb álljanak egymástól, amit időről időre megismételhettek az újabb csoportoknál. A lángossütő tulajdonosa a sorban állóknak felrajzolta a járdára a betartandó távolságot és kitette a figyelmeztető feliratot is.

Tíz-tizenkét esetben indítottak közigazgatási szabályszegési eljárást, főként a jogosultsággal nem rendelkező parkoló autók miatt.

A hétvége „rendkívüli” eseménye volt, ahogy virágkeretet kapott a pestiskereszt – meséli Jámbor Ferenc. –  Szombaton késő éjszakába nyúlóan néhány hölgy rajzolta meg és színezte ki az utcaköveket – így köszöntve – az Édesanyákat. Simonyi Zsolt polgárőr kollégánk vasárnap korán reggel kijött, hogy drónfelvételen örökítse meg ezt a szentendrei Anyák napi köszöntést.

« 2023. november » loading...
h K s c p s v
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3
csü 30

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
csü 30

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.