2015. június 18., 12:18
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 9 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.
Femuz_front_kis

Gulyás Gábor, a Ferenczy Múzeum júniustól kinevezett igazgatója Perlrott Csaba Vilmos életmű-kiállításának megnyitónapján mutatkozott be a sajtó képviselői előtt.

 

Az intézményi struktúra megújításán túl, az új igazgató számos elképzeléssel szeretné felfrissíteni Szentendre képzőművészeti életét.
Koncepciójában hangsúlyos szerepet kapott a turizmus összekapcsolása Szentendre képzőművészeti hagyományaival. A múzeumok programjait úgy kell összeállítani, hogy minden évszakban nyitott kapukkal fogadják a látogatót, ne kelljen a szezon végén bezárni a kis múzeumokat. Szentendre hagyományos szlogenjei: „a modern képzőművészet fővárosa”, a „festők városa” – mára kiüresedett, tartalom nélküli címkévé váltak. Hiányzik az élő kapcsolat a város és művészei között, holott nincs még egy olyan vidéki város, amely Szentendréhez hasonlóan, több ezer meghatározó művésszel büszkélkedhet.
Gulyás Gábor a város kitűnő adottságait kihasználva, a kulturális kínálat, a turisztikai programok összehangolásával szeretné vonzó célponttá tenni Szentendrét. Elsődleges feladatként tűzte ki a városi múzeumokban a látogatószám-növelést. Ha az ideérkező szemével nézzük a várost, szembetűnő egyes kiállítóhelyek korszerűtlensége és ezen felül gyakran megközelíthetetlensége is. A turista fő célpontja a Fő tér és környéke, így stratégiailag meghatározó a Képtár szerepe. Az elhanyagolt épület azonban, ahol a bejárat megtalálása is nehézségekbe ütközik, nem lehet elég vonzó a turisták számára. A nemrég gyönyörűen felújított Pajor-kúriával hasonló a helyzet, szélesebbre kell tárni kapuit, hogy a látogató átlépje küszöbét. Ahogy a kávézók kitelepülnek az utcára, a múzeumok is nyithatnak a sétáló turisták felé, ahogy egy mediterrán kisvároshoz illik. Változatos és jó, unikális vagy akár populárisabb programok megjelenítésével lehet a forgalmat növelni.
A tervek szerint 2016-tól útjára induló múzeumi séta programmal összekapcsolhatók a kiállítóegységek, a hozzárendelt mobil telefonos applikációval a túra állomásai könnyen elérhetőek. A nyári időszakban naponta több sétán ismertethetik meg a várost és művészeti életét a turistákkal.
Elképzeléseibe jól illeszkedik a most megnyílt kiállítás, fontos feladat az ide kötődő művészek életművének feltárása, bemutatása és dokumentálása. Érthető, transzparens, több évre szóló programot szeretne a múzeumnak. A MűvészetMalom karaktere véleménye szerint még nem alakult ki, ide helyi kortárs és klasszikus, modern nemzetközi képzőművészeti kiállításokat szán. Itt is komoly technikai fejlesztésekre lesz szükség, hogy egyik elképzelését, a művészeti határterületek – film, építészet – bemutatását is elkezdhessék.
Gulyás Gábor a kommunikáció területét is frissítené, amellyel népszerűsíthetőek a múzeumi programok. Cél, hogy az igényes múzeumi tudományos munka bemutatására készüljenek kiadványok, illetve mindegyik kiállításhoz katalógust adjanak ki.
Fontosnak tartja, hogy a MűvészetMalom és a Ferenczy Múzeum kiállításaihoz minden esetben szerveződjön társművészeti program. Az irodalom, a film, a zene, a tánc, a színház és a képzőművészet összekapcsolásával nagyobb kört tudnak megszólítani.
Izgalmas projekt Gulyás Gábor koncepciójában az ArtCapital nemzetközi nyári programsorozat, melyben új tárlatok nyitásával egy időben, az utcák is kiállítótérré válnak: street art, public art és hagyományos szobrászati művek bemutatása mellett performanszok, filmvetítések, előadások színesítik a kínálatot. Gulyás Gábor jövőre Krakkó, 2017-ben Szentpétervár, 2018-ban Bázel, 2019-ben Liverpool művészeit látná vendégül Szentendrén. A határon túli települések és a testvérvárosok művészetét is szeretné bemutatni városunkban.
Az új igazgató megújítaná a múzeumi belépőjegyek rendszerét is: a családi jegyek összeállítása mellett figyelmet fordítana a visszatérő látogatók megbecsülésére is.
Az elképzelésekhez meg találni a külső források bevonásának lehetőségeit, folyamatosan pályázni kell, hogy Szentendre fontos úti céllá, kulturális központtá válhasson. További cél a Ferenczy Alapítvány létrehozása, ami rugalmasabb működést tesz lehetővé. A bevételek növelésére nyílna múzeum shop a Fő téren, illetve a Pajor-kúriában, valamint terv, hogy az intézmény kapcsolódjon az ArtMarket-rendszerhez.
Gulyás Gábor múzeumigazgató távolabbi tervei között szerepel a kis múzeumok rekonstrukcióján felül a MűvészetMalom továbbépítése, bővítése is.

 

Barcsay Jenő Kiállítóhely

Kovács Margit Kerámiakiállítás