
Jóváhagyta a képviselő-testület a polgármester és az alpolgármesterek illetményének és költségtérítésének emelését, elfogadva a törvény által kötelezően előírt változtatást. Fülöp Zsolt polgármester, Magyar Judit alpolgármester és Gulyás József alpolgármester is úgy döntött: az így keletkező többletjövedelméből városi, közösségi és intézményi célokat támogat. Elsőként azt a célt segítenek megvalósítani, hogy több klímaberendezés legyen a szentendrei óvodákban.
A polgármesterek és az alpolgármesterek illetménye július elsejétől a jogszabály által előírt mértékben emelkedik – derült ki a június 26-i képviselő-testületi ülés előterjesztését ismertető anyagból. Az illetmény növelése nem helyben meghozott döntés, hanem a magyarországi helyi önkormányzatokról szóló törvényben meghatározott kötelezettség, amelyet minden településen végre kell hajtani.
Az előterjesztést ismertetve Fülöp Zsolt polgármester bejelentette, hogy az illetmény növekedéséből mindhárom városi vezető felajánlást tesz Szentendre javára. – Magyar Judit és Gulyás József alpolgármesterrel egyetértésben úgy döntöttünk, hogy a többletjövedelmünkből városi, közösségi és intézményi célokat fogunk támogatni, melyekről a nyilvánosság előtt is beszámolunk – kezdte a bejelentést a polgármester. – Már azt is elhatároztuk, hogy elsőként mindhármunk jövedelméből ahhoz járulunk hozzá, hogy szentendrei óvodákban újabb klímaberendezéseket építhessenek ki.
Saját döntése szerint eddig is mindenki adakozott, de ezt nem hoztuk nyilvánosságra. Most viszont szükségesnek tartottuk, hogy mindenki számára világos legyen, ezeket a plusz pénzeket hogyan használjuk fel – mondta Fülöp Zsolt, hozzátéve, hogy abban is megállapodtak, Magyar Judit alpolgármester asszony szociális célokra szeretne plusz adományokat felajánlani, Gulyás alpolgármester úr pedig kultúrára szeretne plusz felajánlásokat tenni, én pedig a városüzemeltetésre, városszépítésre fogok plusz pénzt adományozni – tájékoztatta a képviselőket a polgármester.