2016. október 11., 11:47
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 8 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Idén szeptembertől nagy változások történtek országosan is a szakképzés területén – erről, és a fenntartó minisztériumtól kapott több száz milliós támogatásról Énekes Ritát, a Váci Szakképzési Centrum Petzelt József Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája igazgatóját kérdeztük.

petzelt1
Énekes Rita igazgató 1981-2008. között az iskola szakmai tanára és igazgató-helyettese volt, majd négy éven keresztül az államigazgatásban, szakképzés-fejlesztési területen dolgozott, és 2012 augusztusában egy sikeres vezetői pályázatot követően igazgatóként tért vissza az iskolába

Hogyan érintették az iskolát a szakképzés törvényi változásai?
2015. július elsejétől szerveződtek centrumokba a szakképző intézmények, ekkor iskolánk a Váci Szakképzési Centrum tagintézménye lett hat másik intézménnyel együtt. Hazánkban a szakképzés a kormányzati érdeklődés középpontjába került, hiszen komoly gazdasági vonzata van a foglalkoztatáspolitika területén, ezért is tartotta fontosnak a fenntartónk, a Nemzetgazdasági Minisztérium, hogy a szakképzés fejlesztésébe invesztáljon, és támogassa a szakképző intézmények infrastrukturális fejlesztését.

Mekkora támogatásra számíthat az iskola?
Varga Mihály miniszter úr augusztus végén döntött a centrumokat érintő beruházási támogatásokról, és ennek keretében kapott iskolánk a főépület felújítására 67 millió Ft-ot. A főépületet érintő munkálatok már halaszthatatlanok, mert az épületben mintegy hatvan éve nem történt jelentős karbantartás, korszerűsítés, így hihetetlen módon leromlott az épület állapota. Szükség van a tető- és a nyílászárók cseréjére, a homlokzat felújítására, szigetelésére. Ezen kívül 600 millió forintot kaptunk a 2005-ben elkezdett, de 2008-ban félbemaradt építkezés, az iskola új épületszárnyának a befejezésére. Ebbe az épületrészbe kerülnek azok a funkciók, amelyek a minőségi szakképzéshez, illetve az oktatási feladatok ellátásához nélkülözhetetlenek (tankonyha, tanétterem, könyvtár, orvosi szoba, szaktantermek, gyermekétkeztetés). Tudomásom szerint ezt a munkát az NGM háttérintézménye, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal menedzseli.

Az oktatás területén milyen változások történtek szeptembertől?
Szeptember elsejétől új típusú szakképzést vezettünk be: elindult a szakgimnáziumi és szakközépiskolai képzés. A szakgimnáziumban 4+1 évfolyamon tanulnak a diákok, vagyis négy év alatt szakmai érettségit és egy államilag elismert szakképesítést (pincér szakma), majd további egy év alatt emelt szintű szakképesítést (vendéglátásszervező) szereznek. A szakközépiskola 3+2 rendszerben működik: a diákok az első három évben egy államilag elismert szakképesítés (pl. szakács, cukrász, eladó) megszerzésére készülnek fel, majd két évig az érettségire ké-
szülnek. Ekkor már csak négy közismereti tárgyat tanulnak, mert ötödik érettségi tárgynak beszámítják a korábban, sikeres szakmai vizsgával megszerzett szakképesítést. Erre a kétéves képzésre várjuk azokat a felnőtteket is, akik évekkel korábban szerezték meg szakképesítésüket, és most szeretnének érettségi végzettséghez jutni.

Milyen hatással lesz a korszerűsítés, a megnövekedett tér az iskola képzési rendszerére?
A lehetőségeink egyértelműen megnőnek: több diákot tudunk fogadni, szélesíteni tudjuk a felnőttoktatást. Bővíteni tudjuk a felnőttképzés képzési palettáját is, például barista, mixer vagy sommelier képzéseket indíthatunk, amelyek már bevételt is hozhatnak az intézményünknek. Szeretnénk a vendéglátóipari képzések mellett a turizmust érintő területeken is oktatást kínálni. A felújításnak köszönhetően a korszerű, 21. századi technológiával felszerelt tankonyhánk és tancukrászdánk már alkalmas lesz nemzetközi versenyek megrendezésére is, tehát szakmai szempontból sokkal jobban ki tudunk teljesedni. Olyan településen vagyunk, ahol az idegenforgalomnak, a vendéglátásnak hangsúlyos szerepe van. A környékbeli vendéglátóhelyek továbbképző központja leszünk, a partnereink, a helyi vállalkozók nagyon nyitottak az együttműködésre. Célunk, hogy olyan oktatási-képzési centrumot hozzunk létre, amelyben mindenki megtalálja a számára legideálisabb képzési formát.

Mit tart az iskola erősségének, vonzerejének?
Alapvetően két dolgot. Egyrészt a befogadó szemléletünket, nevelői attitűdünket. A szakképzésnek több szintjét működtetjük, a szakképzési Híd-programtól kezdve az emelt szintű szakképzésig biztosítjuk a szakmai oktatást. Pedagógusaink számára nagy kihívást jelent, hogy a hátrányos helyzetű, esetleg tanulásban gátolt, valamint a tehetséges tanulók számára is a megfelelő tanítási módszert alkalmazzák, és a megfelelő nevelési eszközökhöz nyúljanak. Arra törekszünk, hogy diákjainknak – fiataloknak és a felnőtteknek egyaránt – élményalapú tanulásban legyen
részük.

És mi az intézmény másik vonzereje?
A másik jellemzőnk: az innováció. Rendkívül sokat pályázunk, szélesek a nemzetközi kapcsolataink, nagyon sok sikeres projektet valósítottunk már meg. Az Erasmus+ projektek révén tanulóink bepillantást nyerhetnek más országok szakmai gyakorlatába. Az általában 4-8 hetes gyakornoki program alatt nemcsak szakmailag fejlődnek, hanem erősödik a nyelvtudásuk is. Kinyílik számukra a világ, megnő az önbizalmuk, élményekkel gazdagodva jönnek haza. Egy jó külföldi tapasztalat motivációt ad a szakma és az idegen nyelv tanulásához, elmélyítéséhez is. Sok tanulónk a család segítségével nem jutna ilyen lehetőségekhez. Hangsúlyozom: a több hetes szakmai gyakorlatokon a diákok ingyenesen vehetnek részt.
Az Erasmus+ programjaink tanáraink, oktatóink nemzetközi környezetben történő szakmai képzését, munkatapasztalathoz való hozzájutását is biztosítják. Partneriskoláinkban, Finnországban, Norvégiában, illetve képzőintézményeknél Franciaországban, Olaszországban, Portugáliában, Belgiumban tehetnek szert az oktatásban már bevált jó gyakorlatokra, módszerekre.
Ebben a tanévben csak az Erasmus+ programjaink mintegy százezer euró többlettámogatást jelentenek az iskolának.
Szívesen és eredményesen dolgozunk együtt Szentendre város vezetőivel, tanulóink sok városi rendezvény lebonyolításában segédkeznek, továbbá civil szervezetekkel és alapítványokkal, mint például az Egészséges Városért Közalapítvánnyal, vagy a nemzetközi projektekben jártas Artemisszó Alapítvánnyal és a WEXEdU Alapítvánnyal.

A szakoktatók terén jól állnak?
Mindig vannak hiányterületek, de alapvetően majdnem minden álláshelyünk betöltött. Nagyon sok az óraadó tanárunk, akik szakmailag nagyon képzettek, főállásban szakácsként, séfként dolgoznak színvonalas éttermekben, szállodákban. Ők idehozzák a korszerű technológiát, átadják ismereteiket, tapasztalataikat. Büszke vagyok arra, hogy diákjaink nagyon szép eredményeket érnek el a szakmai versenyeken. Jelenleg mintegy 360 diákunk van, a felnőttekkel együtt, de ez a szám folyamatosan gyarapodik. Jelenleg öt felnőtt osztályunk van. Iskolánk reggeltől estig üzemel – minden nap. És ami nagyon fontos: nálunk minden oktatás ingyenes.