2015. április 19., 13:30

20150419_nyelvi_versenyA Szent András Katolikus Általános Iskola idén április 10-én már harmadszor rendezte meg nagy érdeklődéssel kistérségünknek, nevezetesen a budakalászi, pomázi,  szentendrei, szigetmonostori, leányfalusi és tahitótfalusi iskoláknak angol, illetve német nyelvi versenyét, melyre a 6-8.-os korosztály legjobb idegennyelvi tudású tanulóit hívta meg. A jelentkező 9 iskolából közel 100 versenyző érkezett péntek délután a verseny helyszínére, ahol egy 60 perces feladatsorral mérték össze tudásukat. A kísérő nyelvszakos kollégák azonnal neki is láttak a feladatlapok javításának, a Szent András Iskola lelkes, összeforrt tanár-diák csapata pedig kiértékelte és feldolgozta azokat, így az eredmények még aznap megszülettek. Az eredményhirdetésre április 15-én, szerdán került sor, ahol Gyürk Dorottya kulturális alpolgármester adta át a díjakat. Az idei verseny győztesei:

Angol nyelv 6. osztály: 1. hely Szabó Gergő (Szentistvántelepi Ált. Isk.), 2. hely Lendvai Péter (Szentistvántelepi Ált. Isk.), 3. hely – megosztva – Szabó Zsanett (Móricz Zsigmond Ált. Isk., Leányfalu) és Szurmai Kristóf (Templomdombi Ált. Isk.); Angol nyelv 7. osztály: 1. hely Lakatos Gyula (Zöldsziget Ált. Isk., Szigetmonostor), 2. hely Hortobágyi Cecilia (Református Gimnázium), 3. hely Lissák Júlia (Református Gimnázium); Angol nyelv 8. osztály: 1. hely Schiller Enikő (Szentistvántelepi Ált. Isk.), 2. hely Facskó Adria (Református Gimnázium), 3. hely Bencze Petra (Református Gimnázium);

Német nyelv 6. osztály: 1. hely Schaffer Noémi (Református Gimnázium), 2. hely Kállai Ákos (Móricz Zsigmond Ált. Isk., Leányfalu), 3. hely Bihácsi Bernadett (Református Gimnázium); Német nyelv 7. osztály: 1. hely Kapási Flóra (Református Gimnázium), 2. hely Tomkó Benita  (II. Rákoczi Ferenc Ált, Isk., és Gimn.), 3. hely Nemere Imola (Református Gimnázium); Német nyelv 8. osztály: 1. hely Köpe Anna (Ferences Gimnázium), 2. hely Pierson-Bartell Róbert (Református Gimnázium), 3. hely Dávid Réka  (Ferences Gimnázium);

Ez a verseny végre lehetőséget nyújt tehetséges diákjaink számára, hogy angol vagy német nyelvtudásukat megmutathassák, a nyelvtanároknak pedig egy szakmai fórumot nyit azzal, hogy évente egyszer ezen a napon találkozhatnak, tapasztalatokat cserélhetnek, ismerkedhetnek egymással. A Szent András Iskola diákjai mindezidáig nem vettek részt a versenyen, mivel az ő tanáraik állították össze a feladatokat, de ígéretet kaptak, hogy jövőre a többi iskola is részt vesz a versenyfeladatok összeállításában és akkor végre a szentandrásos diákok is megmérettethetik magukat.

20150419_nyelvi_verseny1

20150419_nyelvi_verseny

« 2023. november » loading...
h K s c p s v
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3
csü 30

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
csü 30

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.