2021. április 21., 15:07

Egyedül, elhagyatottan sétálgatott a szentendrei Szarvashegyi úton egy 2-3 év körüli kisfiú az úttesten, amikor rábukkantak. Csak a szerencsén, és a segítségére siető rendészeken, civileken múlott, hogy nem történt tragédia.

A Szentendrei Rendészeti Igazgatóság munkatársai éppen a szokásos ellenőrzési munkálataikat végezték, amikor a Szarvashegyi úthoz térve, a pilisszentlászlói polgárőrség egyik tagja intette le a szolgálati autót és jelezte, hogy egy kisgyermeket találtak a skanzeni buszmegálló környékén.

A kisfiút akkor már többen körbevették, hiszen egyedül sétálgatott az úton, csak egy kulcscsomó volt a kezében.

Miután a Rendészet egyik munkatársa megbizonyosodott róla, hogy a gyermeknek a rémületen kívül nincsen egyéb baja, a közben helyszínre érkező rendőri egységgel elindult a gyermek kezében talált kulccsal, hogy feltérképezze a környéken lévő házakat, hátha így meglesz, honnan szökhetett el a kicsi. Addig a másik kolléga az autóba ültette a gyermeket, aki már kezdett áthűlni.

Pár perc elteltével azonban megjelent az édesanya is, aki csak annyi magyarázatot tudott adni, hogy tegnap valaki volt náluk vendégségben, aki valószínűleg rosszul zárta be a kerti kaput, így szökhetett meg a kisgyermek az udvarról.

A szülő ellen kiskorú veszélyeztetése miatt indulhat eljárás.

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
ked 05

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
ked 05

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.