2017. november 20., 17:11
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 7 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Erős vár a mi Istenünk 1517 – Vár a mi Istenünk 2017. A reformáció teológiai kérdésfelvetéssel indult, aztán meghatározó formáló erejévé vált az egész európai kultúrának, messze meghaladva a dogmatika kereteit. Ezért magától értetődő Szentendrén, hogy a képzőművészet helyi képviselői is megfogalmazzák viszonyukat ehhez a szellemi erőhöz. A kiállítás megálmodásában és előkészítésében Dr. Bartha Zsolt és Aknay János vállalt oroszlánrészt. A megnyitót 2017. november 18-ára tűzték ki.

De hol lehet ennek méltó helyszínt találni? Szekuláris kiállító tér sem történetileg, sem lényegileg nem tud hűséges lenni az egyház megújulását és Isten dicsőségét szolgáló mozgalomhoz. De vajon a református templom fehér falai elbírják az elkészült képeket? Erre a kérdésre a megnyitó adta meg a választ. A gyülekezet lelkipásztora, Harmathy András a nyitó áhítatban a képeket mint példázatokat mutatta fel: Isten megváltó szeretete által az ember újra Istenképűvé válhat; élete, mint Isten alkotása hirdetheti alkotója dicséretét. P. Szabó Ernő művészettörténész szakmai szempontból mutatta be a tárlat jelentőségét, Benkei Ildikó rádiós szerkesztő pedig a reformációnak az anyanyelvre és a nemzeti kultúra gyakorolt hatását emelte ki méltatásában, felmutatva ennek mai erejét és fogyatkozásait a határainkon túl élő magyarság életén keresztül. Nemcsak az ige hirdetése, nemcsak a képek és szobrok, de a zene által is híd épült az eltelt 500 év felett.  Megelevenedett Luther éneke a gyülekezeti énekkar és az orgona által is – melyen Zászkaliczky Tamás játszott –, Tímár Sára énekművész dalával, de a mai kultúra nyelvén, a jazz improvizáció által is Bartha Mátyás játéka nyomán. Mind ugyanazt az üzenetet tudta elmondani: Erős vár a mi Istenünk – vár a mi Istenünk!

A kiállítás az év végéig tekinthető meg az istentiszteleteken, illetve előre egyeztetett időpontokban. A tárlat interaktív abban az értelemben, hogy ha valakit írásra ihlet valamelyik alkotás, akkor a legjobb novellákat közkincsé teszik a szervezők! További információ a református gyülekezet honlapján: www.szre.hu.