2021. január 8., 08:38
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 3 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.
„Drámai videó jutott el hozzám, amelyen az látszik, hogy a szentendrei halottasházban annyi az elhunyt, hogy egyszerűen nem férnek el a holttestek. Megdöbbentő és kegyeletsértő módon a koporsókra nem tették rá a fedelet, hiszen akkor a plafonig érnének az elhunytak.”
 – többek között az alábbi szavak kíséretében tette közzé ma reggel a hozzá eljuttatott videót Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő.
A videót linkjét nem illesztjük be cikkünkbe, nem csak az ott látható állapotok miatt, hanem mert azt gondoljuk, halottasházban forgatni eleve kegyeletsértő. Ugyanakkor viszont közérdek, hogy hírt adjunk erről, hogy a szentendreiek értesüljenek ezekről az állapotokról.
A temetőt üzemeltető céggel 2012 óta van közszolgálati szerződése az önkormányzatnak.
Eddig az esetig a hivatalba nem érkezett kifogás a cég tevékenységével kapcsolatban.
Fülöp Zsolt, Szentendre polgármestere azonnali tájékoztatást kért, valamint vizsgálatot rendelt el a temetési szolgáltatást elvégző céggel szemben. Ezen kívül a polgármester még ma helyszíni szemlét tart a halottasházban a Polgármesteri Hivatal, a járási Népegészségügyi Intézet és a rendészet bevonásával. Amint meglesz a vizsgálat eredménye, tájékoztatást adunk róla.