Nagy sikerrel zajlott Szentendrén a hétvégén a háromnapos sörfesztivál. A forróságban nagyon sokan a Balaton vagy a vízpartok helyett a Dunakorzót választották hétvégi programnak, ahol zene, koncertek, hűs sörök, jó hangulat várt mindenkit. A két zenei színpadon délutántól késő estig remek zenekarok léptek fel, a szombat esti utcabálon pedig igazi fieszta-hangulat kerekedett, a közönség csak nehezen szakadt el a hangulatos Duna-parttól.
A férfias virtus sem hiányzott a fesztiválról: a szkanderbajnokságra benevezett erős fiúk a 20 korsó nyeremény-sört együtt fogyasztották el a győztessel. A gyerekek az ugrálóváron csúszdáztak-ugráltak a rekkenő hőség ellenére, és a póni lovak sem unatkoztak, mindig akadt kis jelentkező, aki felpattant a nyergükbe. A faházaknál több mint 50 féle sör közül lehetett választani. Nemcsak a hagyományos világos sörfajtákat, de a különleges gesztenyés, mézes, meggyes, ribizlis söröket, kézműves söröket is megkóstolhatták a fesztiválozók. Nagy sikere volt a sörök mellé jól passzoló juhtúrós lepénynek és a kolbászos káposztának. Az idei rendezvény díszvendége Csehország volt, s a rendezvényre Jövőre Szentendrén a tervek szerint folytatják a hagyományt a III. Sörfesztivállal, ahol ismét egy nagy múltú sörnemzet kínálatát mutatják be.
Video a sörfesztivál első napjáról, ahol Verseghi-Nagy Miklós polgármester és Juraj Chmiel, a Cseh Köztársaság nagykövete nyitja meg a rendezvényt:
https://www.youtube.com/watch?v=GOCxhsW4VS0&feature=youtu.be