2015. március 11., 23:46
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 9 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Indulj el egy úton… Kallós Zoltán kiállítása a Skanzenben. Mit jelent egy ember életében, ha Válaszútra születik? Válaszútra, Erdélybe, Kolozsvár mellett egy kis faluba, ahol a levegővel szippantja magával az ember az anyanyelve, zenéje, tánca szeretetét, népe melletti kitartását. Válaszútra átvitt értelemben, amikor a magyar népi kultúra megőrzése melletti kiállás a kérdés.

Válaszút, ez az apró magyar település, ami 20 éven belül két óriás talentumnak lett bölcsője, Wass Albertnek és Kallós Zoltánnak. A Skanzen új időszaki kiállítása Kallós Zoltán nyomán indul el egy úton, melynek során kiderül, miért is ismerünk moldvai népdalokat, hogyan is estek a népzenével szerelembe a táncházmozgalom elindítói, honnan tudjuk, miként énekelték ki balladák által az emberek bánatukat, gondolataikat, és miként lehet egy néprajzkutató, muzeológus, tanító, népzenész egy közösség reménye.

A látogatók útjuk során nem lesznek egyedül. Ahogy Kallós Zoltánt számos útitárs segítette és segíti a mai napig, úgy a tárlatban szavaik nyomán a látogatók találkozhatnak többek között Korniss Péterrel, Sebő Ferenccel, Martin Györggyel.

Kallós Zoltán, aki kaput nyitott ki

Kallós Zoltán népzenekutatói munkája – amit maga Kodály Zoltán is Kallós hivatásaként definiált – cseppet sem volt egyszerű. A sikeres munkavégzéshez Kodálytól egy Loewe Opta típusú magnetofont kapott, amit számos magnetofon követett a hatósági elkobzások következtében. Az akadályoztatások ellenére Kallós Zoltán egyedül több balladát gyűjtött fel, mint elődei összesen, munkájával pedig lángra gyújtotta a magyar népi kultúra iránt érdeklődőket.

Kallós Zoltán nem idegenbe ment kutatásai során; azok között kutatott, akik között felnőtt, a hozzá érkezők pedig Erdélyt ismerhették meg.

Kiállítás három felvonásban

A Kallós Zoltán életét és munkásságát bemutató kiállítás három részletben, egymást kiegészítve kerül színre.

A Skanzen Bejárati épületének PontItt kiállító terében a Kamerával a kézben című minitárlat képek és videók segítségével engedi láttatni Kallós Zoltánt.

A főkiállítás a Skanzen Galériában kap helyet, ahol egy időutazás formájában, különleges tárgyak segítségével, nem mindennapi történetekkel színesítve kerülhetnek közelebb a látogatók az erdélyi népi kultúrához, a kisebbségi léthez, a kutatás szenvedélyéhez.

Harmadik elemként a Skanzen Felső-Tiszavidék tájegysége átalakul Tánccsűrré, ami nevéhez híven igazi táncműhely. Itt ki-ki elsajátíthatja az egyszerűbb tánclépéseket, önállóan vagy rendezvények keretében táncoktatók segítségével, ahogy teszik ezt ma Válaszúton a nyári tánctáborokban.

Az Indulj el egy úton… Kallós Zoltán életmű-kiállítás március 13. és szeptember 13. között várja a látogatókat.