2018. június 8., 08:48
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 6 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Kertváros és külterület, majd Pannóniatelep a következő két utcafórum helyszíne. Tavasztól őszig húsz utcafórumon találkozik a városvezetés a városrészek lakóival a tavaly Párbeszéd a városrészekért néven indult konzultációsorozat folytatásaként. A júniusi négy alkalom után nyári szünet következik, majd augusztus végétől újra indulnak a fórumok.

A 2015-ben Párbeszéd Szentendréért, majd 2017-ben Párbeszéd a városrészekért elnevezéssel indított konzultációsorozat célja, hogy a város vezetői feltérképezzék a városrészek sajátos igényeit annak érdekében, hogy a lehetséges fejlesztésekből a területenként legfontosabbnak tartott beruházások valósuljanak meg.

A városrészekben megszervezett fórumokon Verseghi-Nagy Miklós polgármester, valamint a körzet önkormányzati képviselője és más városvezetők a lakókkal személyesen, kötetlen formában beszélgetnek arról, hogy milyen fejlesztési igényeik vannak, milyen problémákkal küzdenek területükön.

2018-ban a húsz alkalomból álló fórumsorozat április 23-án kezdődött és október 15-ig tart (július-augusztusban szünetel). A belvárosi és Vasvári lakótelepi után május 7-én Lászlótelepen, 9-én a Kálvária út – Szentlászlói út környéke számára rendez utcafórumot az önkormányzat.

Szeretettel várja a lakókat a polgármester és a körzet önkormányzati képviselője a 17-től 19 óráig tartó találkozókra, melyekbe a később érkezők is zavartalanul bekapcsolódhatnak.

A következő utcafórumok időpontjai és helyszínei

  • június 11. hétfő 17:00: Kertváros és külterület, Kőzúzó utcai fociálya
  • június 13. szerda 17:00: Pannóniatelep I. Ericsson játszótér (Honvéd utca)
  • június 25. hétfő 17:00: Sztaravoda, Oázis mögötti park
  • június 27. szerda 17:00: Szmolnyica sétány, fitneszpark
  • szeptember 3. hétfő 17:00: Rózsakert, Rózsakert, sorompó mellett
  • szeptember 10. hétfő 17:00: Belváros II., Apor-híd
  • szeptember 17. hétfő 17:00: Alsó-Pismány, Pismány ABC parkoló
  • szeptember 24. hétfő 17:00: Szarvashegy, Forrás utcai buszforduló
  • szeptember 26. szerda 17:00: Boldogtanya,  Ilona pihenő – Boldogtanya és Kis-Boldogtanya
  • október 8. hétfő 17:00: Pismány, Barackos alsó buszforduló
  • október 10. szerda 17:00: Petyina-Tyúkosdűlő környéke, Barackvirág u.
  • október 15. hétfő 17:00: Pismány-csúcs környéke, Czóbel park – Északi-Belváros, Pismány-csúcs és a Pap-sziget környéke