2013. december 8., 19:47
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 10 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Január közepére elkészül a Városi Szolgáltató Zrt felújítása. A részben Európai Uniós forrásból megvalósuló rekonstrukció után a VSZ Zrt. gazdálkodása, energiafogyasztása költséghatékonyabb lesz. A Szabadkai utcai épület külső hőszigetelése, ablakcseréje és energiaellátásának korszerűsítése után pusztán a gázfogysztásban 40%-os megtakarítást vár a szolgáltató vezérigazgatója. Kroó József úgy számol, az így megspórolt pénzből hat év alatt megtérül az a ráfordítás.

Az épület fűtését egy korszerű hőszivattyús rendszer valamint egy innovatív, a városi zöldhulladék elgázosítása után elektromos áramot termelő egység segíti majd. A használati megelegvíz ellátáshoz napkollektorokat szerelnek majd fel, az áramfogyszatás csökkentéséhez pedig napelemeket.

Kroó József szerint a Concerto program támogatásával megvalósuló projekt jól modellezi majd, hogy az alternatív és innovatív energiatermelő és hasznosító rendszerek mennyivel csökkenthetik egy város működésének költségeit. A VSZ Zrt. vezérigazgatója azt reméli, hogy a szolgáltató működésének korszerűsítését további fejlesztések követik majd.

WP_20131203_11_06_58_Pro– A magam mérnöki megközelítéséből a település fogalmát úgy lehet leírni, mint műszaki létesitmények halmaza, amely össze van sűrítve egy területre, ahol emberek, szervezetek, vállalkozások különböző szabályzók szerint együttműködnek egymással – mondta Kroó József. A jogi és gazdasági szabályok kialakítására betartatására megvannak a megfelelő szervezetek, mint a törvényhozás, az adóhivatal, ugyanakkor a települések műszaki üzemeltetésének rendszere még nem alakult ki igazán – fogalmazott a vezérigazgató. Erre jó lene létrehozni egy Főmérnöki posztot, amely egy város vezetésével egyenrangú és az ilyen energiahatékonysági, gazdaságossági, működési kérdésekben felelős és döntéshozó.

Kroó József szerint a Concerto program nemzetközi tapasztalatai is azt igazolják, hogy egy város egységes műszaki üzemeltetéséhez olyan szakemberekre van szükség, akik  nyitottak a modern és innovatív technológiákra. Európában a déli, mediterrán városoktól az északi, sakvidéki településekig mindenhol ezeket alkalmazzák és mindenhol jelentős megtakarításokat érnek el.

[fbphotos id=657142964319922]