2018. május 29., 11:59
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 6 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Május 30-án szerdán tartja az önkormányzat az idei második izbégi utcafórumot, ezúttal a Kopjás parkban. Június végéig még hat utcafórum lesz, majd egy két hónapos nyári szünet után újabb nyolc következik. Tavasztól őszig összesen húsz alkalommal találkozik a városvezetés a lakókkal azért, hogy közösen feltérképezzék a városrészek sajátos igényeit, hogy a lehetséges fejlesztésekből a területenként legfontosabbnak tartott beruházások valósuljanak meg.

A 2018-as utcafórumokat a 2015-ben Párbeszéd Szentendréért, majd 2017-ben Párbeszéd a városrészekért elnevezéssel indított konzultációsorozat folytatásaként indította az önkormányzat.

A városrészekben megszervezett fórumokon Verseghi-Nagy Miklós polgármester, valamint a körzet önkormányzati képviselője és más városvezetők a lakókkal személyesen, kötetlen formában beszélgetnek arról, hogy milyen fejlesztési igényeik vannak, milyen problémákkal küzdenek területükön.

2018-ban a húsz alkalomból álló fórumsorozat április 23-án kezdődött és október 15-ig tart (július-augusztusban szünetel).

A fórumokra szeretettel várja a lakókat a polgármester és a körzet önkormányzati képviselője, a 17-től 19 óráig tartó találkozókra a később érkezők is zavartalanul bekapcsolódhatnak.

A következő utcafórumok időpontjai és helyszínei

  • május 30. szerda 17:00: Izbég II. Kopjás park
  • június 4. hétfő 17:00: Püspökmajor II. Fehérvíz utca mögött, a Szélrózsa közösségi kertnél
  • június 11. hétfő 17:00: Kertváros és külterület, Kőzúzó utcai fociálya
  • június 13. szerda 17:00: Pannóniatelep I. Ericsson játszótér (Honvéd utca)
  • június 25. hétfő 17:00: Sztaravoda, Oázis mögötti park
  • június 27. szerda 17:00: Szmolnyica sétány, fitneszpark
  • augusztus 29. szerda 17:00: Rózsakert, Rózsakert, sorompó mellett
  • szeptember 10. hétfő 17:00: Belváros II., Apor-híd
  • szeptember 17. hétfő 17:00: Alsó-Pismány, Pismány ABC parkoló
  • szeptember 24. hétfő 17:00: Szarvashegy, Forrás utcai buszforduló
  • szeptember 26. szerda 17:00: Boldogtanya,  Ilona pihenő – Boldogtanya és Kis-Boldogtanya
  • október 8. hétfő 17:00: Pismány, Barackos alsó buszforduló
  • október 10. szerda 17:00: Petyina-Tyúkosdűlő környéke, Barackvirág u.
  • október 15. hétfő 17:00: Pismány-csúcs környéke, Czóbel park – Északi-Belváros, Pismány-csúcs és a Pap-sziget környéke