2014. december 8., 22:46

Szen Sikeres évet zárt 2014-ben a Zsigmond Király Főiskola és a Szentendrei Önkormányzat által közösen működtetett szentendrei szeniorképzés. A négy idei szemeszterben több mint 300 hallgató tanult a P’Art Mozi épületében található osztálytermekben. A képzés vezetője, Dr. Jászberényi József főiskolai tanár beszélt a további tervekről. – Bár polgármester úrral a folytatás részleteiről január elején ülünk le egyeztetni, az már most elmondható, hogy az eddigi öt félévünk nagy siker volt. Idén őszre már kialakult az az állandó tanfolyami struktúra, amelynek alapján a jövő pontosan tervezhető – mondta a képzés szervezője. – Teljesen világos, hogy a sztárképzések, az angol és az informatika – előbbi március elejétől már 6 szinten, utóbbi két szinten folytatódik (és természetesen lesz kezdő informatika is). Mindezek mellett nagyon népszerű a Geopolitika-Kultúrtörténet kurzus, a Keleti gyógyászat és népszerű az időstorna is. Idén tavasszal feng-shui tanfolyamot, jógát és több vallástörténeti kurzust is hirdetünk, remélem, ezek is sikeresek lesznek. – Mi a különbség a kulturális intézmények, pl. művelődési központok és a ZSKF szeniorképzése között? – Kérdése a lényegre tapint – válaszolta az intézetvezető – az idősoktatás ugyanis egy külön szakma, amely teljesen más, mint a pedagógia vagy a felnőttképzés. Ezen a területen teljesen mások a hallgatók motivációi, a tanulás célrendszere és a gátak, amelyeket a sikeres tanuláshoz le kell győzni. Ehhez szakember kell – mi tehát nem szabadegyetemi képzéseket szervezünk, hanem a korszerű szakmaiság jegyében, a nemzetközi tendenciákat ismerve, tudatos fejlesztéssel képezzük a szeniorokat. Örömmel mondhatom el – folytatta Dr. Jászberényi József –, hogy ehhez Szentendre város a korábbiakban és most is partnerként viszonyul, Verseghi polgármester úr pl. az egyik előadásunkat személyesen nyitotta meg, így nem meglepő, hogy a 17 helyszínen zajló ZSKF-es szenior képzés itt a legkomplexebb, otthonunkban, Szentendrén. Úgy is mondhatom, hogy minden új ötletet itt próbálok ki, s ha idehaza bevált, akkor alkalmazom más helyeken is. – Mikortól lehet jelentkezni a tanfolyamokra? – A szentendrei Aranykor Központban (Dunakorzó 18.) január első hetétől, 2015. január 5-től már ügyelünk, minden hétfőn-szerdán és pénteken, 15 és 17 óra között. Ekkor várunk minden érdeklődőt és jelentkezőt is (a képzések ára továbbra is 10 000 forint/fő/tanfolyam – és semmilyen pluszköltség nincsen), képzésünk jelszavával: TANULNI SOHASEM KÉSŐ!

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
pén 01

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
pén 01

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.