Január 7-étől ismét dolgoznak a gáton a kivitelező emberei a karácsonyi szünetet követően. A munkaterületet ismét megnövelték és a tavalyi évben megszokott helyre kerültek vissza a kerítések, tehát ismét kevesebb parkolóhely áll rendelkezésre a Dunakorzón.
A munkaszünetet megelőzően elkészült a 8-as szakaszon a támfal és kialakították a végleges lépcsőt a szigetmonostori révhez, valamint elkészült a 7-es szakasz árvízvédelmi fala. Ezzel kapcsolatban többen megjegyezték, hogy nem illik a városképbe egy ronda betonfal, de szeretnénk megnyugtatni mindenkit, mivel a fal mellé visszaépítésre kerül a töltés a mentett oldalon az idei munkák keretében. A visszaépített töltés akadálymentes közlekedést biztosít majd a kerékpárút végétől egészen a Bem utcáig, ahonnan a mobil árvízvédelmi fal kezdődik majd, tehát sokkal kényelmesebben lehet majd végigsétálni a korzón a korábbi helyzethez képest.
Jól haladtak a munkák a 6-os szakaszon is, ahol véget értek a réselési feladatok és decemberben elkészült a mobil fal 8 szakaszából az első 40 méteres részének befogadó szerkezete. A kivitelező mostantól folyamatosan építi a további 7 résznyi mobil fal szakaszt, ezek a munkálatok tavaszra készülnek el, ekkor kerül majd felállításra teljes egészében az új védmű. Közben szakaszonként bontani kezdik a korábbi töltést, melynek felhasználható anyagát a parton épülő szervizútba építik be.
Többen aggodalmukat fejezték ki a Duna jelenlegi magas vízállása miatt, azonban ez a vízszint még az első fokú készenléti szintet sem éri el. A vízügyi szakemberek tájékoztatása szerint most már tetőzött a Duna és folyamatos lassú apadás várható a közeljövőben.
A következő időszakban várható munkák
- a teljes építési szakaszon folyamatban van a szervizút építése
- 6-os szakasz: az elkészült résfalra épül a mobil árvízvédelmi fal befogadó szerkezete, melynek jelenleg a második részén dolgoznak
Összefoglaló a 2012. évi gátépítési munkákról
A gátépítés decemberi munkái


h | K | s | c | p | s | v |
---|---|---|---|---|---|---|
P’Art Mozi – filmszínházi programok
A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)
Mozdulj, Szentendre!













