2023. október 13., 13:56

A szentendrei fiatalság részvételével a város mind az öt középiskolájának kínál lehetőséget a várost érintő fejlesztési ötletek megvalósítására az Ifjúsági Részvételi Költségvetés 2024 program. Elindításáról már a szeptemberi ülésén döntött a képviselő-testület. 

Bár a program folyamata, részletei még közös kidolgozás alatt állnak, élénk érdeklődés övezi a nagy sikerű Városrészi költségvetés Program „kistestvérét”, az Ifjúsági Részvételi Költségvetés programot, amelyet a Kulturális, Oktatási és Civil Bizottság is támogat.

Az október 12-i megbeszélésen a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium, a Petzelt József Technikum és Szakképző Iskola, a Szentendrei Református Gimnázium és a Móricz Zsigmond Gimnázium diákönkormányzatának diákjai és tanárai mellett részt vett Fülöp Zsolt polgármester, valamint Magyar Judit költségvetésért felelős alpolgármester. A Ferences Gimnázium nem tudott megjelenni az eseményen, de később ők is csatlakoznak a kezdeményezéshez.

Az iskolák diákjainak szoros együttműködésével kidolgozott projektekre jövőre 5 millió forintos keretet biztosít  az önkormányzat. A lebonyolítás folyamata a Városrészi Költségvetéshez hasonlóan a javaslatok összegyűjtésével indul, majd a szavazást és a döntést követően a nyertes projektek megvalósításával fejeződik be.

 

Fotó: Bellai László / Szentendre.hu

 

« 2023. november » loading...
h K s c p s v
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3
ked 28

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
ked 28

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.