Az Unicef Magyarország felhívásához csatlakozva november 20-án a Gyermekjogok világnapján kék fényfestéssel díszíti a Városháza homlokzatát az önkormányzat kérésére a Városi Szolgáltató Nonprofit Zrt.
A díszkivilágítás és gyermekjogok világnapja felhívja a figyelmet az idén 36 éve elfogadott Gyermekjogi Egyezményre és a benne foglalt alapjogokra, valamint arra, hogy mennyire fontos a gyermekek védelme. A Gyermekjogi Egyezmény máig a legszélesebb körben elfogadott nemzetközi emberi jogi dokumentum. Az 1989-ben született egyezmény összefoglalja azoknak a jogoknak a minimumát, amelyeket minden államnak biztosítania kell a gyermekek számára, így a gyermekek életben maradását, fejlődését, védelmét és a társadalomban való részvételét biztosító jogokat.
Városunk évek óta kék fényfestéssel látja el a Városházát. Fülöp Zsolt, Szentendre polgármestere évről évre közösségi médiafelületén is felhívja figyelmet a gyermekek jogaira.

