2021. július 6., 09:09

Július 5-én, a Városháza Dísztermében a Semmelweis Nap alkalmából rendezett ünnepség középpontjában az egészségügyi veszélyhelyzet, a járvány alatt az egészségügyben dolgozók emberfeletti erőfeszítése állt. A beszédek sem szólhattak másról, és a díjak odaítélése is a járvány megfékezésében nyújtott önfeláldozó, kitartó, tiszteletre és elismerésre méltó teljesítménynek szólt. Az idén a Semmelweis-díjat Szentendre háziorvosai kapták, akik praxisonként mintegy 1000 embert oltottak be, szervezték és adminisztrálták az oltásokat, a mindennapi betegellátás mellett.

Fülöp Zsolt polgármester beszédében kiemelte, hogy az egészségügyben dolgozók 24 órában gyakorolják a hivatásukat, nyújtanak személyre szóló segítséget a betegeknek. Arra is felhívta a figyelmet, hogy nekünk, betegeknek azonban ritkán jut eszünkbe, hogy orvosainknak is szükségük van pihenésre, feltöltődésre. Különösen most, amikor a járvány elleni védekezés a szokásoshoz képest is több terhet rótt rájuk. A járvány az amúgy is leterhelt egészségügyet még jobban leterhelte – mondta –, ráadásul gyorsan változó feltételek, szabályok, protokollok mellett kellett nem mindennapi teljesítményt nyújtania az egészségügyben dolgozóknak.
A polgármester megköszönte Szentendre Város Egészségügyi Intézményei munkatársainak is a kiemelkedő teljesítményüket, a nagy létszámú oltási napokon nyújtott összehangolt, jól szervezett munkájukat, együttműködésüket a háziorvosokkal, a város többi intézményével.
A járvány, a járvány elleni védekezés nem mindennapi helyzetet teremtett, ezért a Képviselő-testület egyhangúlag úgy döntött, hogy módosítja a Semmelweis-díjra vonatkozó rendeletét annak érdekében, hogy a járvány elleni védekezésben kiemelkedő teljesítményt nyújtó háziorvosok munkáját a város elismerhesse. „Köszönöm a szentendreiek nevében a helytállást és a szolgálatot!” – zárta beszédét a polgármester, átadva a szót Dublinszki-Boda Péternek, a Szentendre Város Egészségügyi Intézményei (SZEI) vezetőjének.

„Egy éve, túl az első hullámon, még nem tudtuk, hogy az első hullám semmi nem volt ahhoz képest, mint ami azután következett…” – emlékeztetett az elmúlt évre. Az egészségügy kiemelkedő teljesítményét ecsetelve elmondta: „Könnyű kimondani, leírni, hogy 5,5 millió ember kapott oltást… De e mögött ott van, hogy minden egyes embert ki kellett kérdezni, be kellett oltani, oda kellett figyelni a beoltott egészségi állapotára, fel kellett tölteni az adatait különböző online nyilvántartásokba, ki kellett állítani az oltási könyvét… Ennek a munkának a dandárját a háziorvosok végezték el.” A SZEI és a háziorvosok egyenrangú partnerként, vállvetve működtek együtt az oltási kampányban – mondta. Megköszönte az együttműködést és gratulált a díjazottaknak.

A beszédek elhangzása után Dömény Krisztián citeramuzsikáját hallgathatták meg az ünnepség résztvevői.

Majd Fülöp Zsolt adta át a Semmelweis-díjakat:
dr. Baracska József, dr. Bartha Zsolt, dr. Debreceni Rita, dr. Gombás Katalin, dr. Hasitz Ágnes, dr. Marosvölgyi Ildikó, dr. Szente Szilvia, dr. Szoltsányi Gábor és dr. Vetési Ágnes háziorvosoknak.

Gratulálunk a díjazottaknak és köszönjük helytállásukat!