2017. szeptember 21., 14:39
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 7 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A Szentendre Barátai Egyesület közel egy éve jelentős programokkal próbálja ismertté tenni Kucsera Ferenc katolikus vértanú életét, áldozathozatalát. Születésnapjára, szeptember 23-ra, Szentendre Város Önkormányzata támogatásával és részvételével egy nagy városi számháborút hirdettek meg a 10 év fölötti gyerekeknek és felnőtteknek, melyen a játék öröme és a szponzori ajándékok mellett hasznos információkat sajátíthatnak el a város történelmével, értékteremtő hősével, Kucsera Ferenccel kapcsolatban. Az interaktív közösségi játékra közel 300 fiatalt várnak a rendezők. A rendezvény ingyenes és nyitott minden érdeklődő számára. Időpont: 2017. szeptember 23., szombat 10:00-13:00

1919 júniusában a szentendreiek fellázadtak a kommunista terror ellen. A vörösök letartóztatták a helyi káplánt, Kucsera Ferencet, azt gondolván, hogy ő biztosan tudja, ki adta meg a jelet a lázadásra, ki verte félre a templomdombi Keresztelő Szent János templom harangját. Kucsera a kegyetlen vallatások ellenére sem adta ki a nyolc gyermekes harangozót, így halálra ítélték, és a Duna-parton kivégezték 1919. június 25-én. Élete és önfeláldozó halála példaképpé teszi őt minden szentendrei számára: áldozatot hozott a közösségért és a hitért. Ma ő Szentendre hőse.

Kucsera Ferencet a Katolikus Egyház „tiszteletreméltó vértanúként” tartja számon, de élete és mártírhalála jóval túlmutat a történelmi helyzeten, a koron, amiben élt. Életútja és az áldozat, amit halálával hozott, közel egy évszázad múltán is példaképpé teszi őt a ma embere számára.

 

A Szentendre Barátai Egyesület célja, hogy a legszélesebb közönség is megismerje életét, bátorságát és önfeláldozását. Kucsera Ferenc születésnapja alkalmából a szervezőcsapat szeretettel vár minden számháborút szerető családot, fiatalt és felnőttet szeptember 23-án 10 órától, Szentendre Fő terén.

 

Info: www.szentendrebaratai.hu

FB@szentendrebaratai