
A parkoló kialakítására a tervek szerint két ütemben kerül sor. Az első ütem megvalósítása most történik, kétsávos útcsatlakozást és a 25 férőhelyes parkolót alakítanak ki. Összesen 816 m2 út és parkoló épül a volt Casino előtti parkoló bontott térköveinek felhasználásával. A parkolóhoz három akadálymentes járdakapcsolatot alakítanak ki: kettő a Postás strand, illetve a teniszpályák felé, egy pedig a Dózsa György utcában a távlati tervben szereplő járdához kapcsolódóan. A csapadékvíz olajszűrős műtárgyakon keresztül kerül elvezetésre. Az építkezés távlati, második ütemében további 24 parkolóhely létesítésére kerülhet sor, amennyiben az önkormányzatnak sikerül pénzügyi forrást szereznie a kivitelezésre.
Most folyik a településrendezési szerződésben a CYEB által vállalt másik két fejlesztés kivitelezése, illetve előkészítése is. Az Evező utcában zúzottköves földút építése zajlik, és a jelenleg épülő parkoló mentén létesítendő, mintegy ötven méter hosszú árvízvédelmi töltés vízjogi engedélyezési eljárása már elindult.