Ugrás a tartalomra

Módosította a képviselő-testület Szentendre 2026-os költségvetését

•2026. 11. 02.•3 perc olvasás
Fotó: Minden jog fenntartva

A képviselő-testület október 29-i ülésén elfogadta Szentendre 2026. évi költségvetésének harmadik módosítását. A rendszeres, jogszabályban előírt felülvizsgálat során az év közben bekövetkezett bevételi és kiadási változásokat vezették át a költségvetésen. A módosítás érinti az állami támogatásokat, a helyi iparűzési adóbevételeket és több városi fejlesztést is. A költségvetés egyensúlya továbbra is biztosított.

Az önkormányzatoknak az államháztartási törvény alapján – az első negyedév kivételével – negyedévente módosítaniuk kell költségvetési rendeletüket, hogy az tükrözze az év közben bekövetkezett pénzügyi változásokat. Ilyenek lehetnek például az állami támogatások módosulásai, az adóbevételek alakulása vagy az egyes beruházásokhoz kapcsolódó pénzügyi átcsoportosítások. A rendeletmódosítás egyebek mellett az alábbiakra tér ki.

Csökkent az óvodai gyermeklétszám és az utána járó állami támogatás

A májusi és októberi állami normatíva-felülvizsgálat során összesen mintegy 22,8 millió forinttal csökkent az önkormányzat támogatása. Ennek legnagyobb tétele a pedagógusbér-támogatás közel 18,7 millió forintos csökkenése, amelyet az óvodai gyermeklétszám visszaesése indokol. Az intézményi gyermekétkeztetéshez kapcsolódó bértámogatás további 4,3 millió forinttal mérséklődött.

Az állami támogatások egy részét az ellátott gyermekek száma alapján állapítják meg, ezért az alacsonyabb létszám kevesebb központi forrást jelent az önkormányzatnak. A támogatás csökkenése nem a dolgozók bérének csökkentését jelenti, hanem azt, hogy az állam kisebb összeggel járul hozzá a feladatellátás költségeihez.

Közel 20 millió forintból fejlődik a Postás strand

Kedvező változás, hogy a korábban megítélt Pest vármegyei támogatásból 19,5 millió forint fordítható a Postás strand fejlesztésére.
A beruházás keretében kicserélik a játszótéren a napvitorlát, új növényeket és fákat ültetnek, csepegtető öntözőrendszert alakítanak ki, valamint új hulladékgyűjtőket és padokat telepítenek. A fejlesztések a strand kényelmesebb, zöldebb és rendezettebb használatát szolgálják.

Elmarad a 167 millió forintos befizetés a Versenyképes Járások Programba

A költségvetés szempontjából jelentős változás, hogy Szentendrének nem kell teljesítenie a korábban tervezett, mintegy 167,4 millió forintos befizetést a helyi iparűzési adóbevétel többletéhez kapcsolódóan.

A Versenyképes Járások Programhoz kapcsolódó befizetési kötelezettség az iparűzési adóbevétel növekményéhez igazodik. Mivel Szentendrén nem keletkezett ilyen többlet, az előzetesen betervezett összeget nem vonták el az önkormányzattól. A szeptemberi teljesítési adatok alapján a befizetési kötelezettség nem áll fenn, így a költségvetésben erre elkülönített 167,4 millió forint felszabadulhatott.

A vártnál kevesebb iparűzési adó folyik be

A szeptember 30-i adóbevételi adatok alapján ugyanakkor az önkormányzat az év végéig mintegy 145 millió forinttal kevesebb helyi iparűzési adóbevétellel számol, mint amennyit eredetileg tervezett.

A helyi iparűzési adó a város egyik fontos saját bevételi forrása, amelyből az önkormányzat a közfeladatok ellátását és a város működését finanszírozza. Az előirányzat csökkentése azt jelenti, hogy a várható éves bevétel elmarad a költségvetésben korábban szereplő összegtől.

A bevételkiesést ugyanakkor részben ellensúlyozza a Versenyképes Járások Programba tervezett befizetés elmaradása.

A módosításokkal a költségvetés bevételi és kiadási főösszege egyaránt 132,3 millió forinttal csökken. A képviselő-testület döntése az év közben megváltozott pénzügyi feltételekhez igazítja a költségvetést, megőrizve annak tervezett egyensúlyát, miközben a városi fejlesztésekhez kapcsolódó forrásokat is átvezeti.

Kövess minket

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Sütik
Weboldalunk használatának megkönnyítése és működtetése céljából sütiket használ. Bővebb infót az Adatkezelési tájékoztatóban találsz.