Ugrás a tartalomra

A változó parkolási szabályokról rendeztek fórumot a Városházán

•2026. 11. 06.•6 perc olvasás

A járművek behajtásának és várakozásának rendjéről szóló rendeletmódosítás tervezetéről szervezett nagy érdeklődést kiváltó fórumot az önkormányzat november 4-én a szentendrei Városházán. Több pontban sikerült konszenzusra jutni, a nyitott kérdésekben folytatódnak a szakmai és közösségi egyeztetések.

Szentendre forgalomtól védett övezete és a parkolási zónák tervezett módosítása volt a fő témája a Városházán november 4-én este rendezett nyilvános fórumnak. A terem csaknem megtelt a beszélgetésre érkező érdeklődőkkel, akik közt helyi lakosok és érintett vállalkozók is voltak. A behajtási, parkolási kérdésekben Jámbor Ferenc, a Szentendrei Rendészet Igazgatóság vezetője tájékoztatta a kérdezőket, a fórum lebonyolítását és egyes kérdések megválaszolását Ignácz Dávid jegyző vállalta és többször felszólalt Fülöp Zsolt polgármester is. Részt vett a belváros képviselője, Weszelits András és Kun Csaba a Rózsakert, Vasúti Villasor és környéke városrész képviselője.

A Református Óvoda és a környéke parkolási módosításával kapcsolatban többen kifogásolták a bevezetni tervezett parkolási díjat. A változtatási javaslatról Jámbor Ferenc elmondta, hogy azért szükséges a várakozás rendjének átalakítása, mert a Dr. Nagy Lajos utcát sokan használják nem hivatalos P+R („Parkolj és utazz”) parkolónak. Ott teszik le egész napra a kocsikat, majd elutaznak hévvel vagy busszal, így napközben elveszik a helyet azoktól, akiknek valóban az utcában, az óvodánál lenne dolguk. Ez indokolja, hogy az utcát más közeli utcákkal az új, 5-ös zónába soroljanak, reggel 9 és este 8 közötti díjfizetéssel.

A tervben ezért az szerepelt, hogy 30 perces várakozást lehetővé tevő K+R (Kiss and Ride, azaz elbúcsúzó) helyeket alakítanak ki azoknak, akik gyereket hoznak-visznek autóval. Ez a 12 dedikált hely munkanapokon 12 és 17 óra között használható, ezen kívül megállhatnak ott az engedélyt kiváltó utcabeliek díjmentesen.

A fenntartásokra, kritikia észrevételekre reagálva Fülöp Zsolt polgármester elmondta, javasolni fogja a képviselő-testület számára a bevezetni tervezett V. övezet kihagyását a döntésből, hogy további egyeztetést lehessen folytatni a kérdésről. A Dr. Nagy Lajos utca és környéke, a Vasúti villasor és az óvoda közössége számára lakossági fórumot szerveznek várhatóan még idén, hogy konszenzusos döntéssel legyen szabályozva a gépjárművek forgalma és parkolása.

Forgalomcsillapítás és ellenőrzések 

Többen felvetették a Bükkös parti várakozás és a forgalomcsillapítás helyzetét is, itt a lakók közül többen több helyet szeretnének parkolásra és emellett a nem célforgalomként áthaladó autósok kiszűrését. A rendészet vezetője elmondta, hogy még jobban látható táblákkal és rendszeres járőri ellenőrzésekkel valóban lehet hatékonyabbá tenni a forgalomcsillapítást.

A fórumon olyan résztvevői is akadt, aki kifogásolta a rendelet előkészítése során a tájékoztatást. Erre válaszul a jegyző felidézte, hogy a Szentendre.hu weboldal hírében, a Szentendre Applikációban kiküldött értesítéssel és Facebook-poszttal is igyekeztek a döntéshozók felhívni a lakók figyelmét a témára. 
 
Szóba került a Duna korzón már épülő korcsolyapálya is, mint a Belváros és a védett övezet számára új helyzetet teremtő tényező. A jégpálya látogatói védelme érdekében az advent időszakában valóban korlátozott lesz a gépjárművek behajtása a korzóra, de a városvezetők úgy érveltek, ez a két hónapos korlátozás az ünnepi időszakban jelentős előnyt hoz az itt működő üzletek, vendéglátó helyek számára amellett, hogy értékes sportolási és kikapcsolódási lehetőséggel gazdagítja a téli szezonban Szentendre kínálatát.

További egyeztetés és próbaidőszak jön

A tervezett parkolási változásokról azt is megtudhatták a megjelentek, hogy a döntés előtt további bizottsági megbeszéléseken fogják megvitatni a részleteket a városházi vezetők, figyelembe véve a beérkező véleményeket, javaslatokat. A rendelet elfogadása és bevezetése után pedig féléves tesztidőszak kezdődik, amikor a változások hatásának követése, értékelése zajlik, ez lehetővé teszi a felülvizsgálatot, hangolást is.

További, néhol indulatos hozzászólásokat kiváltó téma volt a teherforgalom szabályozása. Érintett vállalkozók irreálisan magasnak ítélték a tervezett díjakat, amelyek például az építkezésekhez szükséges nehéz járművekre, építőanyag-szállításokra vonatkoznának. 

Ignácz Dávid jegyző emlékeztetett: a súlykorlátozással érintett utakra vonatkozó behajtási hozzájárulások mértéke ugyanaz, mint hét évvel ezelőtt, 2019-ben volt. Később kormánydöntéssel eltörölték őket a vészhelyzetre hivatkozva. A díjak alkalmazására nemrég kaptak újra lehetőséget az önkormányzatok és Szentendre útjai, építményeinek megnövekedő műszaki terhelése miatt is indokolt az alkalmazásuk.

Konszenzus és új tapasztalatok

A fórum legtöbb kérdésében előrelépést könyvelhettek el a résztvevők, több esetben konszenzusos, mindenki által elfogadott változásokhoz, megoldásokhoz jutott el végül a beszélgetés. Maradtak további egyeztetést igénylő témák, részterületek, megoldandó problémák is – ezekkel kapcsolatban Fülöp Zsolt egyebek közt azt javasolta, mindenki próbáljon nyitottan hozzáállni a várható új helyzethez és megfigyelni, valójában milyen változásokhoz vezetnek a szabályok.

A parkolási és védett övezeti változások tervezése, pontosítása folytatódik, a rendészet munkatársai és megbízott közlekedésmérnökök, szakértők dolgoznak a beérkező javaslatok feldolgozásán, beépítésén. Fülöp Zsolt  polgármester megköszönte, hogy a résztvevők a közzétett rendelet-tervezetből tájékozódtak, eljöttek a fórumra és érdemi vitát folytattak.

Elolvasom a rendelet tervezetét

 

A tervezetre e-mailben várjuk a visszajelzéseket.

E-mail cím:

jegyzo@szentendre.hu

Címkék

Kapcsolódó oldalak

Kövess minket

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Sütik
Weboldalunk használatának megkönnyítése és működtetése céljából sütiket használ. Bővebb infót az Adatkezelési tájékoztatóban találsz.