2019. január 3., 08:13
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 5 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Több mint hárommilliárd forint értékben adtak át katasztrófavédelmi feladatokhoz szükséges járműveket az év végén a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon. Az összesen nyolcvanhárom, különböző rendeltetésű gépkocsiból az ország összes megyéjébe, illetve a Gazdasági Ellátó Központhoz is került.

Az ünnepélyes átadáson a Himnusz hangjainak elhangzását követően dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, országos katasztrófavédelmi főigazgató mondott köszöntőt. A tábornok beszéde elején leszögezte, hogy a katasztrófavédelem öt éve elkezdett technikai fejlesztései most egy újabb mérföldkőhöz érkeztek. Emlékeztetett arra, hogy a 2014-től 2020-ig tartó időszakra vonatkozó Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében végrehajtott gépjárműfecskendő-beszerzés lezárult, ennek eredményeként már száznyolc korszerű tűzoltógépjármű szolgál a tűzoltóságokon. Góra Zoltán beszélt arról is, hogy a járműpark fejlesztése folytatódik, és európai uniós források felhasználásával a katasztrófavédelem vízszállítókat szerez be: a most átadott tizenkettővel együtt 2019-ig összesen tizenhat vízszállító kerül új gazdához. A főigazgató szót ejtett a cserefelépítménnyel ellátott konténerszállítókról éppúgy, mint a magasból mentő gépjárművekről, valamint az úgynevezett kritikusinfrastruktúra-védelmi bevetési egységekről. Góra Zoltán elmondta azt is, a katasztrófavédelem az elektromobilitás elterjesztésének jegyében központi forrás felhasználásával több mint félszáz elektromos járművet szerzett be, amelyek a hatósági és ellenőrzési feladatokat fogják támogatni.

A beszédet követően a főigazgató átadta az indítókulcsokat és az emléklapokat a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok vezetőinek, majd a rendezvény résztvevői végigjárták a BM OKF épülete előtt felsorakoztatott járműveket. A december huszadiki ünnepségen tíz kritikusinfrastruktúra-bevetési egységet, tizenkét szimpla- és egy duplafülkés erdőtüzes vízszállítót, három erdőtüzes cserefelépítménnyel ellátott konténerszállítót, két harminckét méteres és egy negyvenkét méteres mentési magasságú magasból mentőt, valamint ötvennégy elektromos autót adtak át.

Pest megye gépjárműparkja négy elektromos járművel, egy kritikusinfrastruktúra-védelmi bevetési egységgel, egy vízszállítóval és egy magasbólmentővel bővült.

A Szózat hangjaival záródó rendezvény végén a vendégek megtekintették az épület előtt felsorakoztatott járműveket. Az országos katasztrófavédelmi főigazgató valamennyi járműtípusnál érdeklődött a gépkocsi jellemzőiről és használhatóságáról.

Az ünnepséget követő fogadáson Bartók Péter tűzoltó ezredes, gazdasági főigazgató-helyettes mondott pohárköszöntőt. Az ezredes úgy fogalmazott, a járművek átadása nemcsak az összefogásról, az együttműködésről, hanem a jövőről és az innovációról, illetve az adódó lehetőségek megragadásáról is szól. Bartók Péter hozzátette, a most szolgálatba álló gépkocsikkal a katasztrófavédelem a jelenleginél is hatékonyabban teljesítheti küldetését. Végezetül a főigazgató-helyettes köszönetet mondott mindenkinek, akinek része volt a projektek megvalósításában, majd békés, boldog ünnepeket kívánt a megjelenteknek.

Fotó: Jóri András – BM OKF
Forrás: BM OKF