2023. április 12., 09:54
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 1 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A Hamvas Béla Pest megyei Könyvtár idén is meghirdeti a módszertani szakmai továbbképzéssel egybekötött Helytörténet és helyi közösség című konferenciát, amelyen a tavalyihoz hasonlóan idén is lesz nemzetközi kitekintés. 

Oslóból Ragnar Audunson, Kézdivásárhelyről Vántsa Judit érkezik a rendezvényre, Magyarországot Nagy Andor, a Könyvtári Intézet kutatója képviseli, valamint Pest Megye településeinek helytörténetével foglalkozó kutatók mutatják be az előadásaikat. A könyvtár interaktív workshopot tart a helyben zajlott helytörténeti projekt megvalósításáról, továbbá a résztvevőknek lehetőségük nyílik elsőként kipróbálni a helytörténeti szabadulószobát.

Dr. Tóth Máté, a könyvtár igazgatója az alábbi köszöntővel és programismertetővel várja a résztvevőket a nyilvános eseményre:

„A Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár kettős céllal hirdette meg 2023-ban a Helytörténet és helyi közösség konferenciát. Először is azt szeretnénk, hogy a megyei könyvtár felületein is megjelenjenek Pest megye településeinek helytörténetével foglalkozó kutatók, fórumot teremtsünk a tudományos és ismeretterjesztő igényű előadásoknak és publikációknak. A másik célunk, hogy a megyei könyvtár hozzájáruljon ahhoz, hogy egy ilyen konferencia keretében Pest megye helytörténetével foglalkozó kutatók megismerjék egymást, megosszák egymással a tapasztalataikat, hosszú távon pedig közös projekteket kezdeményezzenek.

Szeretnénk hagyományt teremteni ezzel a konferenciával. Szeretnénk, ha 2023-at követően minden évben meghirdethetnénk ezt a programot, hogy az egyszeri találkozásból hosszabb távú kapcsolatok, kutatói együttműködések fakadjanak. Szeretnénk, hogy ennek a megyei könyvtár legyen a tere, amelynek a küldetéséből fakad a múlt emlékeinek megőrzése, a helyi identitás erősítése és a közösségépítés. Hiszünk abban, hogy a közkönyvtár az inspiráció tere, ahol a múlt értékeiből építkezve, a helyi identitás erősítésével teremtünk erős közösségeket, tesszük otthonosabbá környezetünket, és tartalmasabbá életünket. A helytörténet és helyi közösség konferencia ezeknek a gondolatoknak a jegyében született.

A konferencia kezdeményezője Varga Zoltán maglódi helytörténész volt, aki nemrég publikálta településének történetéről szóló könyvét. A megyei könyvtárban megláttuk a kezdeményezés fontosságát és igyekeztünk olyan témákat javasolni a konferenciára való jelentkezéshez, ami a kutatók lehető legszélesebb spektrumát megszólítja. Azt szerettük volna, hogy a társadalomtudományok valamennyi területén dolgozó, a helyi közösségek életében jelentőséggel bíró eseményekkel, személyekkel, intézményekkel kapcsolatos kutatások megjelenhessenek a konferencián és annak előadásait tartalmazó elektronikus tanulmánykötetben.”

Nemzetközi kitekintés:

  • Ragnar Audunson – Oslo
  • Vántsa Judit – Kézdivásárhely
  • Interaktív workshop (BETELT!)
  • Helytörténeti szabadulószoba

Pest megyei helytörténet:

  • Nevek eredete
  • Intézmények és események Templomok Pest megyében
  • Néprajzi mozaikok
  • Személyek és családok
  • Ipartörténeti emlékek

Regisztráció >>>
Részletes program >>>
Előadóknak >>>

A program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.