2017. november 13., 15:51

A Sztaravodai út legelején lévő téren állt az a szerb ortodox kereszt, amelynek elhelyezéséről 2016-ban, a Turul-szobor felállításának engedélyezésével egyidőben hoztak határozatot. A képviselő-testület a kereszt új helyét a Sztaravodai út elején, a Vasvári utcai elágazás előtti járdaszigeten jelölte ki.

Vukovics Kosztától, a Szerb Nemzetiségi Önkormányzat elnökétől megtudtuk, hogy a szerb egyházmegye megadta a hozzájárulást a kereszt áthelyezéséhez, de előtte szükség volt a restaurálására, mert ebben az állapotában nem volt szállítható. Egyrészt szerkezetileg meg kellett erősíteni, mert fémváza az idők folyamán megrozsdásodott, másrészt a három kőrészből álló talapzatát meg kellett tisztítani, illetve pótolni a hiányzó részeket.
A kereszt restaurálása és áthelyezése a Szerb Nemzetiségi Önkormányzat és Szentendre Város Önkormányzatának összefogásával valósult meg.

Az Ó-vízi szerb kovácsoltvas kereszt a 19. század elején készülhetett, neve azt jelzi, hogy a Sztaravoda-forrás felé vezető út mellé telepítették. Kőből faragott, négyszögletes, fölfelé négy lépcsőben keskenyedő talpazat tetején pravoszláv kovácsoltvas kereszt áll. A felirata szerinti felújítása 1958-ban volt. A szobrok helyetti emlékkeresztek állítása a pravoszláv vallás igen szigorú előírásai miatt kialakult helyi sajátossága a városnak. Az ilyen keresztek a korabeli, főként szerb lakosú település határait jelölték.

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
szo 02

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
szo 02

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.