Március 15. péntek, 19:00, Városháza díszterme (Városház tér 3.)
HAUSER ADRIENNE ZONGORAESTJE
Hauser Adrienne zongoratanulmányait négy és fél éves korában kezdte. 1970-ben felvették a Zeneakadémia különleges tehetségek osztályába, 1981-ben a zongora tanszakra, ahol Kocsis Zoltán, Rados Ferenc és Kurtág György tanítványa volt. 1985-ben 3. díjat nyert a Magyar Rádió Zongoraversenyén, és ugyanabban az évben, Varsóban a Lengyel Televízió portréfilmet készített róla. Tanulmányait Párizsban folytatta Yvonne Leféburenél, majd Sebők Györgynél képezte tovább magát. Számos fesztiválon szerepelt már, többek között a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, a Nemzetközi Bartók Fesztiválon, az Interforumon, a lengyelországi Chopin, a Fazioli és a svájci Bellerive Fesztiválokon. Koncertezett Európában, Egyiptomban és Indiában is. A Magyar Rádiónál több mint negyven felvételét archiválták. Hanglemezei közül a Hungarotonnál kiadott, Eötvös Péter vezényletével készült Stravinsky Les Noces felvétele Magyarországon az Év hanglemeze díjat nyerte el.
1998-ban megalapította a Tiszadobi Zongorafesztivált, amely öt év alatt nemcsak a nemzetközi zenei élet elismerését nyerte el, hanem a Henry Ford-díjat is. A fesztiválnak jelenleg is művészeti igazgatója. Tizenkét éve alapítványt hozott létre Kocsis Zoltánnal a tehetséges gyerekekért Mátészalkán, ahol minden évben jótékonysági koncertet ad. Mátészalka városa Pro Urbe, Díszpolgári és Tiszadob, Díszpolgári címmel ajándékozta meg a térségért kifejtett művészeti tevékenységéért. 2012-ben megkapta a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Príma Díjat.
A nemzetközi hírű zongoraművésznőnek Szentendrén ez lesz az első önálló estje.
Műsor:
Liszt: Schubert dalátiratok
Liszt: VI. Magyar Rapszódia
Szünet
Chopin: Mazurkák
Chopin: B-moll Scherzo Op.31.
Belépőjegy: 1000 Ft