2015. május 7., 06:47

…avagy iskolai kirándulás egy határon túli magyar iskolába.

A Petzelt József Szakközépiskola és Szakiskola a tavalyi nagyszerű kirándulás után ebben a tanévben újra pályázott támogatásra a „Határtalanul!” programban. Az EMET által megítélt támogatás célja, hogy a kirándulások során erősítse az itthoni és határon túli magyar fiatalok közötti barátságot, bővítse a diákok kulturális ismereteit. A tavalyihoz hasonlóan ebben az évben is a Vajdaságban található Óbecsei Közgazdasági Kereskedelmi Középiskola tanulóival és tanáraival találkoztunk.

A nemzeti összetartozás jegyében az óbecsei fiatalok a szabadságharc ünnepére, március 15-ére érkeztek hozzánk. Nagy esemény volt ez számukra, az anyaországban ünnepelni, újra feleleveníteni, átélni a másfél évszázaddal ezelőtti forradalom történéseit. Az ünnepen közösen koszorúztuk meg iskolánk névadójának, Petzelt Józsefnek a sírját a Sztaravoda úti temetőben, utána közösen vettünk részt a Főtéren a városi ünnepségen. Az iskola falán található Petzelt emlékműnél közösen szavaltuk Petőfi Sándor Talpra magyar!” című versét és koszorúzással emlékeztünk a forradalmár polihisztorra, a magyar szakképzés megalapítójára.

Az emelkedett hangulatú ünneplést vidám programok követték. Közös főzés a Skanzenban, kirándulás Budapestre, Visegrádra, Esztergomba. A gazdag programok után nehéz volt a búcsú, de a közelgő óbecsei kirándulás mégis jobb kedvre derítette a fiatalokat. Hamarosan ez a nap is eljött, amikor a petzeltes diákok csomagolták bőröndjeiket és szálltak fel az iskola előtt a különbuszra.

Nagy szeretettel vártak bennünket az óbecsei fiatalok, a Városházán fogadást tartottak a tiszteletünkre. Az itthonihoz hasonlóan gazdag programokat szerveztek számunkra. Kirándultunk Novi Sad-ra, Szerbia második legnagyobb városába. Megcsodáltuk a Főtéren a Városházát és a legyezőszerűen szétnyíló utcákat. Érdekes volt látnunk a Dunát, hiszen eddig csak a Tiszát csodálhattuk meg Szerbiában. Péterváradon nem csak a Tiszát, hanem a Szerémség nemzeti kincsét a várat is megnézhettük, Körbejártuk a várat belülről, megcsodáltuk a fordított órát a régi épületeket, gyönyörködtünk a lélegzetelállítóan szép panorámában. Törökbecsén a Glavaš háza múzeumot látogattuk meg, ahol időutazásban volt részünk, ahogy végignéztük a régi időkből megőrzött szobákat, bútorokat, rajzokat, festményeket.

A második kirándulás négy napja is hamar elszaladt, szomorúan vettünk búcsút barátainktól, vigasztalásképpen a következő találkozást próbáltuk egyeztetni. Visszatérve az iskolába, jó volt hallani a folyosón, a szünetekben ahogy a diákok a kirándulásokon szerzett élményeket mesélték egymásnak.

Iskolánk jó néhány nemzetközi projektben vesz részt, van Comenius, Erasmus plusz, Norvég Alap pályázatunk, a szakmát tanuló diákok külföldi szakmai gyakorlatra utazhatnak. Azonban a „Határtalanul!” pályázatban tudjuk a legtöbb diákot egyszerre megmozgatni, a határon túli magyar kulturális értékeket valódi közelségbe hozni.

Németh Klára projektvezető

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
pén 08

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
pén 08

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.