
A Duna gyors apadásának köszönhetően délben már 600 cm alá süllyedt a vízszint Szentendrénél, a vízügy éjszakai és reggeli adatai alapján óránként 2-5 cm apad a folyó Szentendrénél. A védművek bontása, az árvíz nyomainak eltüntetése a fő feladat a következő időszakban – erről egyeztetett az operatív törzs a mai ülésén. – Mától másodfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el a polgármester.
A VSZ megkezdte az ideiglenes védművek bontását, folyamatosan szállítják vissza a telephelyre a szükségtelenné vált homokzsákokat. Ezek rendezésében, raktározásában, lepakolásában – ha kisebb látszámban is, naponta mintegy 50 főre – továbbra is szükség van az önkéntesek munkájára a következő napokban. Az önkéntesek közvetlenül a VSZ telephelyén jelentkezhetnek (Szabadkai u.9.). Néhány napig a Barlangban is működik még az árvízvédelmi bázis, az önkéntesek ellátásáról gondoskodnak.
A 24 órás telefonos Ügyfélszolgálat mától változik: kollégáink 8:00 és 20:00 óra között fogadják a hívásokat. Segítséget, információt kérni, felajánlást tenni vagy önkéntesnek jelentkezni az ugyfelszolgalat@szentendre.hu címre írt levélben egész nap lehet.
A Duna és a patakok menti védvonal megfigyelésében már nincs szükség az önkéntesek munkájára, a védvonal őrzését a hivatásos árvízvédelmi szakemberek veszik át. Nagy köszönet a készenléti csoportokban dolgozó önkénteseknek is!
A közlekedés is normalizálódik, este 18 órától megszüntetik a lezárásokat, kivéve a Dunakorzó: a Rév és a Péter Pál utca közötti szakasz lezárva marad a gát teljes hosszában, ide a behajtási engedéllyel rendelkezők sem hajthatnak be.
A vízügyesekkel együtt felmérik a papszigeti és a patakhidak állapotát. Több helyen szükségtelenné vált a szivattyúzás, a VSZ és a Rendészet munkatársai szerelik le a berendezéseket.
Az önkormányzat által a derecskeieknek nyújtandó segítségről rövidesen részletesen tájékoztatunk. A vízügyesek ajánlása szerint visszaköltözni, a fertőtlenítést, rendrakást megkezdeni az épület alapos szellőztetése, kiszáradása után érdemes. Ahogy a városrész teljes területéről levonul az ár, a VSZ homokzsák-gyűjtőpontokat alakít ki a városrészben, és elkezdi a zsákok elszállítását. Akik már meg tudják közelíteni az ingatlanukat és a rendrakásban útban vannak a homokzsákok, visszaszállíthatják a VSZ telephelyére. A VSZ mész- és hypoegységcsomagot állít össze az érintett ingatlantulajdonosok számára.
(Fotó: Bellai László / Szentendre.hu)