2020. november 23., 16:33

A gyermek szakorvosi ellátás fejlesztését tervezi Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata. Mivel az agglomerációban élőknek, így a szentendreieknek is sok egészségügyi szolgáltatás a III. kerületben érhető el, ezért az igények felmérésében kérik a házi gyermekorvosok és a szülők segítségét. 2020. november 18. és 2020 december 04. között mérik fel a gyermekszakrendelő kialakításával kapcsolatos igényeket.

A gyermekszakrendelő megvalósulásával a térség egyedülálló egészségügyi intézménye jöhet létre, ami nem csak a kerületben, hanem az agglomerációban élők számára is kiemelt jelentőséggel bírhat. A gyermek szakrendelő létrehozásának megtervezése mind forrásigényét, mind a működési feltételeit tekintve igen nagy körültekintést igényel, ezért csak átfogó és alapos igényfelmérésre támaszkodva lehet annak megvalósíthatóságát meghatározni. Ezt a vizsgálatot egy független, szakértői csapat végzi, az E-Consult 2000 Kft.

Az igényfelmérés részben a házi gyermekorvosi szolgálatot végzők körében, részben a szülők körében zajlik,  2020. november 18. és 2020 december 04. között.

Mindkét résztvevői csoportnak egy-egy kérdőívet kell kitöltenie az alábbiak szerint:

A HÁZI GYERMEKORVOSI SZOLGÁLATOT végzők telefonon tudnak választ adni a szakértők által összeállított kérdésekre.  Ha a házi gyermekorvosok nem egyeztetnek időpontot, akkor a kérdezőbiztosok hívják őket. Ha időpontot szeretnének egyeztetni, akkor ezen az elérhetőségen tehetik meg: Dr. Hendrik Zoltán, +36-70/560-0409, hendrik.zoltan@econsult.hu

A SZÜLŐK kérdőíves felmérése google form online kérdőív kitöltésével zajlik, mely az alábbi linken elérhető: www.obvf.hu/gyermekszakrendelo 

Az E-Consult 2000 Kft. bízik a segítő együttműködésben és köszönik mindazoknak, akik időt szánnak a felmérésre.

 

 

« 2023. szeptember » loading...
h K s c p s v
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
ked 26

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
ked 26

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.
ked 26

Mozdulj, Szentendre!

szeptember 2. - szeptember 30.