2016. május 3., 16:13
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 8 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Szentendre város polgármestere testvérvárosi szerződést írt alá Gubbio polgármesterével az olasz kisvárosban, Magyarország olasz nagykövete jelenlétében április 30-án.

A szerződés előzménye egy sok éve fennálló kapcsolat több város: Godmanchester/Huntingdon, Salon de Provence, Wertheim, Gubbio (Közép-Olaszországban található, 80 kilométerre az Adriai tengertől és 220 kilométerre Rómától, Assisi közelében) és Szentendre között. Az ötös kör többi tagja már megkötötte a szerződést az olasz várossal, csak Szentendre hiányzott. „Most bezárult a kör” – ahogy őexcellenciája dr. Paczolay Péter nagykövet úr fogalmazott. Érdekes, hogy nemcsak mindkét polgármester – Verseghi-Nagy Miklós és Filippo Mario Strirati – számára volt ez az első ilyen jellegű nemzetközi megállapodás, a nagykövet is először vett részt ilyen eseményen. A ceremóniára Gubbio Városháza dísztermében április 30-án került sor.

20160430_Gubbio (7)

20160430_Gubbio (5)

Köszöntőjében Verseghi-Nagy Miklós kiemelte: „Úgy érzem, Gubbióban igazi testvérre találtunk, szintén messze nyúló történelemmel, hasonlóan bájos, középkori belvárossal, olyan hagyományokkal és tarka programokkal, amelyekből nálunk is számos van” – majd hozzátette, hogy: „A testvérkapcsolathoz persze a hasonlóság nem elég, a közös elképzelések, a közös programok és a több szinten megtalált kapcsolatok azok, amelyektől ez a most aláírt papír majd életre kel”.

Szentendre Város Képviselő-testülete tavaly év végén szavazta meg azt a határozatot, amelynek alapján a szerződéstervezetet elküldték Gubbioba, ahol az ottani testület egyhangúlag elfogadta a magyar fél javaslatát, és az ünnepség helyszínéül Gubbio várost ajánlották.

Gubbio_kiallitas (2)

A két nap programja egy Szentendrét bemutató fotókiállítás megnyitójával kezdődött. Paraszkay György fotográfiáit a Bargello Palotában állították ki szentendrei iparművészek termékei kíséretében. A kiállítás megnyitása után egyfajta humoros beavatási szertartás keretében Verseghi-Nagy Miklós, dr. Gerendás Gábor jegyző és Jolanda Willemse, Szentendre Nemzetközi Kapcsolatainak Egyesülete elnöke Gubbio tiszteletbeli polgárai címet kaptak.

20160430_Gubbio (52)

20160430_Gubbio (51)

Az eseménysorozat a Piazza Grandén folytatódott a Palazzo dei Consoliból felhangzó harangjátékkal, reneszánsz zászlósbemutatóval és a helyi tűzoltók bemutatójával.

20160430_Gubbio (10)

20160430_Gubbio (11)

A testvérvárosi szerződés aláírására délután került sor ünnepélyes keretek között, a Városházán. Szentendre egy Bihon Győző által festett Gubbio című képpel kedveskedett a vendéglátóknak, a helyiek az ottani híres fazekas mesterségre utalva a két város címerét ábrázoló tálat adták át polgármester úrnak.

20160430_Gubbio (33)

Gubbio (5)

A hétvége időzítése a magyar delegáció számára kimondottan szerencsés volt, mert városunk képviselői tanúi lehettek egy különleges gubbioi tradíció, a Festa di Ceri előkészületeinek. A csaknem 900 éves hagyomány olyan irigylésre méltó és páratlan összetartó erő, amely évszázadok óta meghatározza a város karakterét, hangulatát és az ott élő emberek életét. Az olaszokra jó értelemben egyébként is jellemző túláradó érzelmek ilyenkor még fokozottabban érezhetőek, a város apraja-nagyja aktív résztvevője Szent Ubaldo ünnepének.

Szentendre újabb testvérvárossal és kapcsolatok lehetőségével gazdagodott, bezárult a kör és még szélesebbre nyíltak a kapuk. Gubbio tárt karokkal várja az iskoláinkat, polgárainkat és a zarándokokat, akik a híres gubbioi farkas legendáját követve meglátogathatják Szent Ferenc életének egyik állomását a városban. Olasz partnervárosunkkal nem most indult, de hivatalos megerősítést kapott az együttműködés. Szeretettel várják a civil és intézményi kapcsolódási lehetőségeket, melyeknek kialakításában a város vezetése és a Szentendrei Nemzetközi Kapcsolatok Egyesülete is örömmel részt vállal.