2016. május 2., 14:34

Godmanchesterrel és Huntingdonnal, a két Ouse folyó parti, egymással szemben fekvő várossal idén ünnepeljük a testvérvárosi szerződés aláírásának 20. évfordulóját. A jubileum alkalmából rövid ismerkedő látogatásra hívták meg városunk polgármesterét, Verseghi-Nagy Miklóst és feleségét.

A két város sokban hasonlít Szentendrére: szintén régi múlttal rendelkező, patinás kisvárosok egy folyó partján. Mindkettő büszke a történelmi hagyományokra, ismeri az árvíz okozta fenyegetést, s nem ipari, inkább turistavárosok London és Cambridge között. Verseghi-Nagy Miklós először Godmanchestert, a kisebb, de régebbi múltú várost járta végig, és a helyi kollégákkal vacsorázott. A régi testvérvárosi hagyományok folytatásaképpen a polgármester elültetett egy fát Huntingdonban, majd találkozott az ottani városvezetéssel is. Az angol városokban a polgármestereket egy-egy évre választják, és minden korábbi elöljáró nevét feltüntetik a Városháza falán, amely mára reprezentatív és valóban hosszú lista.

Verseghi-Nagy Miklós tiszteletére a két város díszvacsorát adott a Huntingdoni Városházán, a híres polgármesterek fala előtt. Az rendezvényen Szentendre polgármestere átnyújtotta városunk ajándékait és a 20. évforduló tiszteletére tervezett programokra a meghívót. Az angol delegációk június végén érkeznek majd hozzánk közös ünneplésre.

TownHallDinner-24

Szentendre Mayor-11

Szentendre Mayor-18a

Szentendre Mayor-23

« 2022. augusztus » loading...
h K s c p s v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
ked 09

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
ked 09

Kovács Margit, a Duna királynője

2022. 01. 03. - 2029. 12. 31.
ked 09

Kmetty kiállítás – újragondolva

január 3.. 17:00 - november 13.. 18:00
ked 09
ked 09

Vas István emlékkiállítás

június 24. - szeptember 25.
ked 09
ked 09
ked 09
ked 09

Dunavirágmentés Szentendrén

augusztus 9.. 19:00 - 22:00
sze 10
csü 11

Barokk fesztivál Szentendre belvárosában

augusztus 11.. 08:00 - augusztus 14.. 17:00
pén 12

Római kori dunai őrhajó Szentendrén

augusztus 12. - augusztus 13.
pén 12
szo 13

Galaxisok koncert a Barlangban

augusztus 13.. 20:00 - 22:00
sze 17

Teátrum 2022 / A feleség negyvennél kezdődik

augusztus 17. - augusztus 18.
sze 17
csü 25

Teátrum 2022 / Hárman a padon

augusztus 25. - augusztus 26.
pén 26