2014. május 24., 08:40
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 10 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Az öt évvel ezelőtt kezdődött uniós pályázat fejlesztései folytatódnak. A Concerto-program célja, hogy a település energiafogyasztását racionalizálja. Szentendrén már több épület újulhatott meg a projektnek köszönhetően.

A Concerto III. pályázatot az ÉMI Nonprofit Kft. nyújtotta be a Városi Szolgáltató Nonprofit Zrt., valamint Szentendre város vezetésével közösen. A nemzetközi konzorciumban a hazai mellett, egy spanyol és egy norvég település vesz részt. A projekt célja a megújuló energiák nagyléptékű integrációja, öko-épületek fejlesztése és létrehozása, de az energiaellátás biztosítása és tárolása is feladat.

A nagyszabású Concerto-program 2009. decemberétől indult, költségvetése közel uniós szinten öt milliárd forint. Az Európai Uniós támogatás ebből megközelítőleg a három milliárdot éri el. Szentendrén a projekt keretein belül többek között elkészült az ÉMI Tudásparkja, de szintén a pályázathoz köthető a VSZ Zrt. épületének felújítási munkálatai is. Az épületen napelemeket helyeztek el, valamint gázmotor, faelgázosító és áramtermelő is működik.

A Városi Szolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Kroó József elmondta, hogy hasonló jellegű kivitelezés érinti a Hamvas Béla utca 2-10. épületét. A tervek elkészültek, az építési engedély is rendelkezésre áll, így hamarosan elkezdik a munkálatokat is. Az épület felújításának fő szempontja a korszerű, energiatakarékos, zöld szemléletmód. A homlokzatra erkélyeket építenek, így a lakások értékesebbek lesznek, valamint az épület árnyékolása is megoldódik. Továbbá szigetelik a falakat, a tetőre pedig napkollektorok kerülnek, amik használható meleg vizet képesek termelni.

A munkálatok a lakók döntésének megfelelően fognak elkezdődni. A későbbiekben a Hamvas Béla 12-18. szám alatti épületegyüttest újíthatják fel, valamint a Radnóti utcában is terveznek korszerűsítő munkálatokat.