Szeptember 17-én (kedden) este 8-ig, szeptember 18-án (szerdán) 9 és 20 óra között várják az önkénteseket homokzsákok töltésére a VSZ telephelyére (Szabadkai út 9). Az önkéntesek segítségével már több ezer zsák vár a helyszínre szállításra, de még sok ezer feltöltött zsákra lesz szükség.
FRISSÍTÉS, 2024.09.18.: Kedden ideiglenes védművek épültek a Sziget utcánál, a Dera pataknál és a Postás strandnál az önkéntesek segítségével. Az építést vízügyi szakember szakmai útmutatásai alapján végzik az önkéntesek. A VSZ telephelyére folyamatosan érkeznek újabb homokszállítmányok és megérkezett további százezer zsák.
Kedden a Városi Szolgáltató telephelyén bemutatót tartott az árvízvédelmi homokzsákok töltéséről és az ideiglenes védmű építésben a zsákok rakásáról Fekete András, a Szentendrei Rendészet igazgatóhelyettese.
A védekezés hatékony szervezése érdekében, kérjük, hogy aki részt tud venni az árvízi védekezésben, az az Ügyfélszolgálaton jelentkezzen, adja meg elérhetőségét és azt, hogy miben, mikor tudna segíteni. A részletes tájékoztatással, instrukciókkal a jelentkezőket a védekezés irányítói fogják keresni. Segítő együttműködésüket köszönjük!
- Ügyfélszolgálaton (Dunakorzó 25. Fehérház) lehet jelentkezni személyesen,
- emailben ugyfelszolgalat@szentendre.hu
- telefonon +36-26/300-407/0-ás, „árvízi védekezés”
Ha segítségre van szüksége, problémát akar jelezni, információt akar kérni vagy megosztani, hívja a 24 órás ügyeletet tartó Ügyfélszolgálatot.