2020. szeptember 3., 08:16

Szeptember 1-én vehette át az önkormányzat az Állami Egészségügyi Ellátó Központ fertőtlenítőszerekből álló csomagját. A kísérő levél csak az átvétel helyéről, idejéről tájékoztatott, arról azonban nem, hogy a járvány második hullámában számíthat-e még az önkormányzat további központi védőfelszerelés- és védőeszköz-ellátásra.

Holott ez fontos információ lenne az önkormányzat számára, mert fel kell mérnie, hogy mennyi eszköz áll rendelkezésre, mennyit kell beszereznie a megfelelő védekezéshez.

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ csomagja csak kéz- és felületfertőtlenítő-szereket tartalmazott – 89 l kézfertőtlenítőt és 25 l felületfertőtlenítőt –, arcmaszkokat, kesztyűt és egyéb védőruházatot nem. A tavaszi hónapok tapasztalatai alapján az óvodák és bölcsőde számára talán két hónapra elegendő ez a mennyiség, ha a többi intézménynek is ebből a biztosítanánk a fertőtlenítőszereket, akkor takarékos felhasználás mellett egy hónapra elég – mondta Elek Zsófia, a polgármesteri kabinet vezetője. A kabinetvezető a járvány első hulláma idején irányította és intézte a védőfelszerelések és -eszközök beszerzését, elosztását.

« 2023. június » loading...
h K s c p s v
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
hét 05

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
hét 05

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.